A kongresszus feladatai

Belföld | Forrás: mszp.hu | 2009. június 21.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

A modern baloldali program a kisemberek biztonságát szolgálja

 

Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján tárta a nyilvánosság elé azokat a kérdéseket, amelyekkel a július 4-én esedékes kongresszusnak elsősorban foglalkoznia kell. Kijelentette, hogy egy modern baloldali párt programjának főként a kisemberek és a hétköznapok biztonságát kell szolgálnia.

 

A pártelnök arról is szólt, hogy a kongresszusnak mindenekelőtt le kell szögeznie: a párt továbbra is támogatja a kormányt a gazdasági válság felszámolását illetően, ugyanakkor a társadalmi válság kezelésében kéri a kabinet támogatását.

 

A kongresszus másik fontos feladata, hogy elindítsa a választási program elkészítését. Ennek fő gondolata és célja a biztonság - mondta a politikus, hozzátéve, hogy ez a program munkavállaló-, kisember-, és nyugdíjaspárti lesz, ezért fontos a helyzetértékelés, hogy miként kell módosítani a párt arculatán. Mint közölte, mostanában túl halvány volt a baloldali karakterjegy: a továbbiakban a kisemberekkel, az ő napi problémáik megoldásával kell többet törődni. Meg kell őrizni a progresszív arcot a nagy dolgokhoz, és növelni a baloldali karaktert a kisemberek megvédéséhez - hangsúlyozta, aláhúzva, hogy az új programhoz új arcokra is szükség van, ezért a kongresszus határidővel látja el az új miniszterelnök-jelölt kijelölésének folyamatát. Jelezte, hogy a megfelelő jelölt fiatal politikus kell legyen, aki a legszigorúbb morális és politikai követelményeknek is megfelel. Elkötelezettsége és nagy ügye van, de nincsenek "ügyei".

 

Lendvai hozzátette, hogy ehhez a párton belüli szövetség megerősítése létkérdés: de első a választópolgár. Fontos a társadalmi vita, hogy a választókkal a legszélesebb körben legyen lehetőség egyeztetni a fontos kérdésekről.

 

Kifejtette, hogy a párton belül a közelmúlt törésvonalainak áthidalására létrejött háromtagú ügyvezetés munkája befejeződött, szerepüket a következőkben a párt Országos Választási Bizottsága veszi át. Most új törésvonalak kialakulását kell megelőzni, szélesebb szövetségeket kell kötni. Az utóbbi időben többször felmerült esetleges tisztújítással kapcsolatban megjegyezte, hogy személy szerint nem a bizalmi szavazást támogatja, de egyetért azzal, hogy a kongresszusnak kell eldöntenie, hogy mikor van szükség tisztújításra.

 

Elmondta, hogy a választási bizottság mellett a kongresszus külön munkacsoportokat alakít majd a programtézisek kidolgozására, az országos lista összeállítására és a társadalmi szövetségesek keresésére.

 

A párt konkrét programcsomagokra is javaslatot tesz - közölte Lendvai Ildikó. Szeretnék elérni, hogy a tulajdon elleni vétségek ne csak a 20 ezer forintos határérték felett minősüljenek bűncselekménynek, hanem az alatt is, hiszen ez szolgálná a kisemberek biztonságát. Szintén a közbiztonságot érinti, hogy az MSZP szorgalmazza, hogy az önkormányzatok lehetőségei nőjenek. Nemet mondunk a csendőrségre és a Magyar Gárdára, de támogatjuk a polgárőrség és a rendőrség közös munkáját - jelentette ki.

 

Javaslatot tesznek az Út a munkához programban arra, hogy vállalkozások is bekapcsolódhassanak. Ez a kisvállalkozóknak is segítene, és lehetőséget nyújtana új munkahelyek létrehozásához.

cimkék: Lendvai Ildikó, kongresszus, választási program, program

 

Csatolt Állományok

Állománynév Formátum Méret
A kongresszus feladatai - Lendvai Ildikó közleménye A kongresszus feladatai - Lendvai Ildikó közleménye 62.74 KB

Videók és hangok

Állománynév Formátum
Lendvai Ildikó a kongresszus feladatairól (hangfelvétel) mp3