A kormány intézkedései miatt nincs még több munkanélküli

Belföld, Megyei szervezetek | Forrás: MTI/mszp.hu | 2010. január 20.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

 

Sokkal több volna a munkanélküli, ha nem hajtott volna végre a kormány válságkezelő intézkedéseket - mondta Gúr Nándor, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerdán Ódor Ferenc fideszes politikus szavaira reagálva.

 

A Borsod megyei közgyűlés fideszes elnöke sajtótájékoztatón korábban azt mondta, hogy a munkanélküliség mértéke meghaladja a 24 százalékot a megyében, míg országosan ez a szám 10,5 százalék.

 

Az észak-magyarországi régióról szólva kifejtette: a 72 ezer borsodi munkanélküli mellett, Nógrádban - ahol összesen 200 ezren élnek - 20 ezren, Heves megyében pedig 22,5 ezren vannak állás nélkül. A három megyében tehát összesen 114,5 ezer munkanélküli van - jegyezte meg, kiemelve, hogy az érintett családok szociális helyzete rohamosan romlik.

 

Gúr Nándor szerint ha elmaradnak a kormány válságkezelő intézkedései, akkor a munkanélküliségi mutatók a megyében "100 ezres nagyságrenddel" meghaladnák a jelenlegi számokat.

 

A képviselő - aki az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának is az elnöke - elmondta, hogy a jelenlegi adatok szerint az elmúlt évekhez képest több 100 ezerrel csökkent az inaktívak száma a térségben, vagyis ennyi ember talált munkát vagy került be az ellátórendszerbe.

 

"Sokkal nagyobb jellegű veszteségek alakultak volna ki, ha nem lettek volna olyan beavatkozások, amelyeket ez a kormány megtett" - hangsúlyozta a politikus.

 

A képviselő szerint hiteltelen és felelőtlen a Fidesz, amiért egyszerre támadja a kormány válságkezelő intézkedéseit és hivatkozik a magas munkanélküliségre.

cimkék: kormány, munkanélküliség, Gúr Nándor, Borsod-Abaúj-Zemplén megye