Magyar Szocialista Párt
2010.
március
13.
szombat
Boldog névnapot Krisztián, Ajtony!
Belföld, Frakció | Forrás: mszp.hu | 2009. december 09.
hír küldése | nyomtatóbarát verzió
A Magyar Szocialista Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja egy már-már krónikussá váló társadalmi problémával, a korrupcióval való határozott szembenézésre és cselekvésre vállalkozik.
Kormányon lévő politikai erőként alapvető kötelességünk és érdekünk, hogy kezdeményezéseinkkel és döntéseinkkel fellépjünk a korrupcióval, mint láthatatlan, de nagyon is érzékelhető jelenséggel szemben.
Önvizsgálatra és közös cselekvésre hívunk minden felelősen gondolkodó szereplőt. Közös felelősségünk ugyanis, hogy milyenné formáljuk Magyarországot: nyitott, a bizalomra és a tiszta viszonyokra épülő közösséggé alakítjuk-e közös elhatározással, vagy belenyugszunk abba a méltatlan állapotba, mely mételyként hatja át viszonyainkat, mérgezve a gazdaságot, a közéletet.
Meggyőződésünk, hogy a korrupcióval szembeni állami fellépés elsősorban az átláthatóság növelésével, a korrupciós jelenségeket bejelentők védelmével, a jogtalan előnyelvonásával, az érintett szervek közötti együttműködés javításával, valamint az eredményes igazságszolgáltatási fellépéssel segíthet a korrupció visszaszorításában.
Elsődleges célunk az, hogy az állampolgárok a közérdek sérelmével járó kockázatokat és a megelőzés eszközeit megismerjék, az eddig feltáratlanul maradt ügyeket feltárják, és egyben a törvényalkotás segítse őket abban, hogy eredményesen lépjenek fel a korrupcióval szemben, erősítve ezzel a "civil kurázsit".
Társadalmi változásokat akkor érhetünk el, ha a politikai osztály egységesen elszánt, s az állam másképpen, átláthatóbban, következetesebben viselkedik; a gazdaság szereplői pedig felismerik, hogy nem előnyt szereznek, hanem elveszítik a legfontosabbat, a bizalmat.
Végre el kell kezdeni a cselekvést, ha öntudatos nemzetként, sikeresen akarunk megfelelni a reánk váró kihívásoknak!
Szép Béla
az MSZP országgyűlési képviselője
cimkék: MSZP frakció, korrupció, Dr. Szép Béla