Magyar Szocialista Párt
2010.
szeptember
07.
kedd
Boldog névnapot Regina!
Belföld, Megyei szervezetek | Forrás: mszp.hu | 2010. március 12.
hír küldése | nyomtatóbarát verzió
Az új uniós mezőgazdasági biztossal összhangban erősítjük a helyi piacokat, növeljük a helyi munkahelyek számát
"A baloldali kormány az ország 2004-es csatlakozása óta évről-évre biztosította, hogy a gazdák pontosan megkapják az uniós mezőgazdasági támogatásokat és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv keretében több százmilliárd forintot fordított a Magyar Vidék felzárkóztatására" - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője Kisújszálláson, a helyi mezőgazdasági termelőkkel tartott fórumon.
Az Út a Munkához programmal a gazdasági válság idején körülbelül 100 ezer munkahelyet sikerült megőriznünk, igaz a vidéki munkanélküliség a válság miatt jelentősen emelkedett. Ezért az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladata - a jelenlegi munkahelyek megőrzésén túl - az új munkahelyek létrehozása. Ehhez biztos alapot nyújtanak az elmúlt nyolc évben Magyarországon megvalósult infrastrukturális fejlesztések, de nélkülözhetetlen az erős alapokon nyugvó magyar mezőgazdaság is - mondta a szocialista európai parlamenti képviselő, aki Rózsa Endre, az MSZP egyéni képviselőjelölt meghívására látogatott a városba.
A magyar vidék és mezőgazdaság ugyanakkor a mai napig nem tudta kiheverni a rendszerváltást követően kormányzó első jobboldali kormány által elkövetett súlyos hibákat. A termőföld értéke a szétaprózódott szerkezet, a társulások alacsony száma és más szempontok miatt még mindig messze elmarad az európai átlagtól. Ezért továbbra is szükség van a magyar termőföld védelmére, amelyet az MSZP változatlanul támogat.
A mezőgazdaság és a vidék fejlődéséhez elkerülhetetlen a helyi piacok megerősítése, amelyet az Európai Unió új mezőgazdasági biztosa is támogatott a nádudvari Magyar Agrárakadémián tartott beszédében. Az unió által biztosított forrásokra, a közös agrárpolitikára ehhez elengedhetetlenül szükség lesz a jövőben is, de biztosítani kell, hogy a támogatásokat a jelenleginél igazságosabb rendszerben osszák el. "A támogatásoknak ösztönözniük kell a helyi foglalkoztatást, a magas hozzáadott értékű termékek előállítását és a környezetkímélő gazdálkodást is" - hangsúlyozta Tabajdi
A szocialista európai parlamenti képviselő kiemelte, hogy a baloldali kormány - az MSZP támogatásával - az elmúlt nyolc évben a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb infrastrukturális fejlesztését indította meg az országban. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megdupláztuk a hazai autópályák hosszát, új hidakat emeltünk a Dunán, és országos szinten több száz oktatási- és egészségügyi intézetet sikerült megújítanunk.
Rózsa Endre, az MSZP egyéni képviselőjelöltje a helyi fejlesztésekről szólva elmondta, hogy 12 milliárd forint áll rendelkezésre a 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszának megépítésére, a Mezőtúr és Szarvas közötti összekötő út felújítására közel 650 millió forintos támogatást kapott. A szélessávú internethálózat kiépítése összesen 250 millió forintból valósulhat meg Kétpón, Mesterszálláson, Mezőhéken, Mezőtúron, és Túrkevén. Túrkeve központi utcái 48 millió forint felhasználásával újulhatnak meg. A támogatásoknak köszönhetően, akadálymentessé válhat a túrkevei Polgármesteri Hivatal, a kisújszállási Központi Orvosi Rendelő és Fogászat.
cimkék: Új Magyarország Fejlesztési Terv, mezőgazdaság, Tabajdi Csaba, Út a munkához, közös agrárpolitika, Rózsa Endre, Kisújszállás