Fel kell hívni a figyelmet a szemfényvesztésre

Belföld, Frakció, Választmány | Forrás: mszp.hu | 2010. február 06.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

 

Pártunk Országos Választmányának ülésén nem születtek döntések, mert ez egy tanácskozás volt. A párt parlamentje és miniszterelnök-jelöltje konzultáltak az MSZP választási programjáról, a kampány adta feladatokról - hangzott el Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt és Simon Gábor választmányi elnök sajtótájékoztatóján.

 

Mesterházy Attila elmondta, hogy három fő feladatról konzultáltak. Be kell számolni az eddigi eredményekről, szemben a Fidesszel, amely "hazudni próbálja, hogy romokban az ország".

 

Fel kell hívni a figyelmet a szemfényvesztésre, hiszen a legnagyobb jobboldali pártnak legfeljebb egy-egy elszólásából lehet következtetni arra, mit fog tenni, ha hatalomra kerül. Kijelentette, hogy ez nem tisztességes, hiszen a választások alkalmával a pártoknak programjaikhoz kell támogatást kérni a választóktól. Ezért "mozgalmat" indít: kéri a választókat, hogy ezúttal az ő Facebook-oldalán jelezzék, mi az, ami kimaradt Orbán pénteki beszédéből.

 

A miniszterelnök-jelölt harmadik fontos teendőként jelölte meg, hogy elmondjuk, milyen világképet kínálunk az embereknek: új baloldali politikát, tudatosítva, hogy az MSZP az egyetlen olyan politikai erő, amely képes megvédeni a demokráciát, a jogállamiságot és a szabadságot Magyarországon.

 

Simon Gábor kifejtette, hogy a tanácskozás nagyon jó hangulatban folyt. Szinte mindenki úgy vélekedett, hogy mernünk kell büszkének lenni az elért eredményekre.

 

Úgy fogalmazott: nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a katasztrófapolitika mellett, amivel a Fidesz mesterségesen depressziót kelt a választókban.

 

Hozzátette, hogy Orbán Viktor az ország újjáépítéséről beszél, de meg kéne mondani, hogyan is gondolta ezt pontosan. Talán szeretné felszámolni az elkészült 500 km autópályát, óvodákat, bölcsődéket, orvosi rendelőket?

 

Simon kijelentette, hogy az MSZP készen áll konkrét kérdéseken alapuló szakpolitikai vitákra. Nekünk van programunk, szívesen beszélünk róla, de tudjuk, a másik oldalon ennek nagy a kockázata. Láthattuk ezt mostanában néhány elszólás következményeiből - mondta.

cimkék: kampány, Orbán Viktor, választmány, Simon Gábor, Mesterházy

 

Videók és hangok

Állománynév Formátum
video video