Kövér Lacit mindenkinek!

Belföld, Dossziék | Forrás: mszp.hu | 2009. augusztus 09.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

Szabó Zoltán a Fidesz kormányzási technikáiról és visszaéléseiről

 

Szabó Zoltán, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kormányzásra készülő Fidesz közszolga képzése jobban fog sikerülni, mint a hatalmat gyakorló helyi kiskirályok (ti. az önkormányzatok vezetősége és a polgármesterek) eddigi bemutatkozása.

 

Abból ugyanis, mint mondta, hogy egy párt képviselői hogyan kormányozzák a választók által rájuk bízott településeket, legyenek azok néhány, vagy százezres lélekszámúak, jól példázza azt, hogy miként vezetnék az országot teljes terjedelemben.

 

Szabó a fóti korrupciós botrányt vette górcső alá. Az országgyűlési képviselő ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a fóti polgármester erőszakoskodásai, a polgármesteri hivatal köztisztviselőivel és a képviselőkkel szembeni önkénye, a hatalommal való visszaélése, és minden egyes botrányos, már-már elmeháborodottságról tanúskodó megmozdulása csupán igen jól kifundált álca, a tudatos közpénzelszívásról való figyelemelterelés.

 

Olybá tűnt, hogy Mádly Zsolt ezen kísérleteit siker koronázza, hiszen botrányos produkciói a sajtó számára igazi csemegének számítottak, így akár sikerülhetett is volna eltussolni a korrupciós ügyeit. Sajnos a fékevesztett, törvényekre fittyet hányó önkénynek nem most vagyunk először tanúi, mint fogalmazott, emlékezzünk csak vissza a Fidesz kormányzása alatt a háromhetenkénti parlamenti ülésekre, az ellenzék követelte vizsgálóbizottságok felállításának elszabotálására, vagy a tisztán kormánypárti médiakuratóriumok megválasztására.

 

Azonban, mint a képviselő rámutatott, ezen önkényuralmi mozdulatok, melyek során Mádly idő előtt berekesztette az üléseket, mikrofonnal dobálózott, vagy éppen visszatartotta az alkalmazottak fizetését csupán arra szolgáltak, hogy a köztudat figyelme ne terelődhessék arra, hogy hogyan lehet olcsó ajánlattal közbeszerzést nyerni, majd lemutyizott többletmunkákkal megpumpolni az adófizetőket.

 

A birtokunkba került hangfelvétel tanúsága szerint a munka elnyerésére pályázó, az önkormányzat tulajdonában levő építőipari kft. vezetőjét arról győzködi a cég fideszes felügyelőbizottsági elnöke és egy jogász, hogy miként lehetne a beruházáson belül többletforrásra szert tenni. Ennek lényege, hogy a munkát alulértékelnék, majd a pótmunkáért felvett, hozzávetőleg 30 millió forint egy részét maguk közt osztanák fel. Bizonyára sikerdíjként értékeli a lelkiismeretük.

 

Azonban, mint Szabó kiemelte, ennél is aggasztóbb, hogy a felvételen elhangzik, nem a fóti eset az első, hanem bizony már más településeken is alkalmaztak hasonlatos technikákat. Olybá tűnik, Fót csupán a jéghegy csúcsa, mely végül fényt derített a Fidesz súlyosan törvénytelen média- és pártfinanszírozási trükkjeire.

 

Jó tudni persze, hogy Kövér Lászlóhoz mindig bizalommal fordulhatunk, ha egy kis hátszélre van szükség: "a végén kellett hozzá Kövér Laci...de azért elintéztük". Ez azonban azért szomorú különösen, mert azt mutatja, hogy a korrupció nem csupán néhány fékevesztett vidéki politikus mini hatalmi játszmájának része, hanem a Fidesz legfelsőbb köreit is érinti. Vajon miért mernék az emberek rájuk bízni az ország vezetését? A kilóra megvett média, a feketegazdaság erősítése, a titkos megfigyelési rendszerek működtetése valóban a demokrácia építőeleme lenne kivétel nélkül?

 

Szabó Zoltán végül kérdéseket intézett a Fideszhez és a rendőrséghez egyaránt. A képviselő kíváncsi arra, hogy vajon a Fidesz választmányi elnökének pontosan mi köze van a fóti korrupciós ügyhöz, s mégis mit intézett el, miben és kinek segített. Szabót érdekelné továbbá, hogy valóban vállalt-e szerepet Kövér László a közpénzek illetéktelen felhasználásában, tárgyalt-e önkormányzati vezetőkkel. Ha a Fidesz szócsövének tudomása volt ehhez hasonlatos ügyekről, akkor vajon miért nem tette meg a szükséges jogi lépéseket?

 

A képviselőben felmerült a kérdés, hogy vajon miért kell honorálni a HírTV-t vagy a Lánchíd Rádiót, s hogy az önkormányzati szintű szabadrablás lenne az az út, amire a kétharmadra edző Fidesztől számítani lehet.

 

A rendőrség, illetőleg az ügyészség irányában arról érdeklődött, hogy mégis hol tart a nyomozás, kiket hallgattak meg idáig s, hogy beidézték-e Kövér Lászlót, akár tanúként, meghallgatni a véleményét, vagy lemondhatunk az ügy tisztázásáról, s mint az UD. Zrt esetében, majd arra lehet számítani, hogy nem az elkövetőket gyanúsítják meg végül.

 

Szabó Zoltán elfogadhatatlannak tartja, hogy ebben az ügyben épp azok nem mernek megszólalni, akik a leginkább érintettek. Hallgatás beleegyezés? Vagy inkább, hallgatás szabadrablás. A képviselő ez úton szólította fel az ellenzéki párt vezetését, hogy foglaljon állást és adjon magyarázatot a fóti korrupciós ügyre.

cimkék: közpénzelszívás, Szabó Zoltán, Kövér László, korrupció, Fót

 

Csatolt Állományok

Állománynév Formátum Méret
A fóti hangfelvétel leirata A fóti hangfelvétel leirata 64.80 KB

Videók és hangok

Állománynév Formátum
A fóti korrupciós hangfelvétel mp3