Saját szájuk íze szerint írnák át az alkotmányt?

Belföld, Frakció | Forrás: mszp.hu | 2010. február 02.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

Újabb részlet Orbán Viktor titkos választási programjából  

 

A sajtó információi szerint, ha a választáson a Fidesznek önállóan, vagy a Jobbikkal együttműködve kétharmados többsége lesz az Országgyűlésben, akkor első lépésként szinte bizonyosan elhalasztja majd az őszi önkormányzati választásokat. Vigyázat, Magyarország: Orbán Viktor teljhatalomra készül és akkor az életünk egyetlen szegletét sem hagyja érintetlenül - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

 

Majd így folytatta: a Fidesz nem programmal, hanem listákkal készül a választásokra, a hatalomba. Az egyik listán a leváltandó, kirúgandó emberek, a másikon a helyükbe ültetendő Orbán-hívek vannak felsorolva. Eredeti fideszes közlésből tudjuk, hogy a lakitelki népfőiskolán már képezik a kormányváltás után lecserélendő hivatalnokok, közigazgatási szakemberek Fidesz-hű utódait és Kövér László elárulta azt is: Orbán Viktor pártja kétharmadra, alkotmányozó többségre készül.

 

A kiszivárgott hírekből az a kép áll össze, hogy a Fidesz nem Magyarország jövőjéről, hanem Orbán Viktor teljhatalmáról szövöget csak terveket. A sajtó információi szerint, ha a választáson a Fidesznek önállóan, vagy a Jobbikkal együttműködve kétharmados többsége lesz az Országgyűlésben, akkor első lépésként szinte bizonyosan elhalasztja majd az őszi önkormányzati választásokat.

 

Mielőtt bárki rávágná, hogy a Fidesz ezt cáfolta, ki kell javítanom. Cser-Palkovics kollégám egy két mondatos, durcás közleményben visszatámadott, hazugsággal vádolt és a hajuknál fogva előrángatott ügyekkel lőtt vissza, de megint nem árult el egyetlen egy szót sem abból, hogy a Kövér László által bevallott kétharmadot kivel képzelik el megszerezni, és mit tennének Magyarországgal Orbán teljhatalma esetén. Mit tennének például az önkormányzati világgal? Erről egy szót sem szólnak - hangsúlyozta Nyakó István.

 

Hozzátette: ez egyébként tökéletesen jellemzi a Fidesz magatartását a választások előtt. Nem tudjuk, mit tennének a hatalom birtokában, csak azt tudjuk, hogy akarják a hatalmat, minél többet. Vakon kérik a választók bizalmát, a programjukat titkolják, nem kötik a választók orrára. Ami kiderül belőle, véletlenül derül ki, Orbán Viktor szándékai ellenére.

 

És aki beszél, az bűnhődik. Mádi Lászlót a listáról is leradírozták, Varga Mihályt csak időleges némasággal büntették, Kövér Lászlóhoz viszont egyelőre még nem mertek hozzányúlni, róla inkább a Fidesz hallgat. Semjén Zsolt pedig azt árulta el a magyar választóknak, hogy az elmúlt években a Fidesz-KDNP egy célnak rendelt alá mindent: az amortizálás, a károkozás szándékának. A "cél szentesíti az eszközt" alapon nem volt ár, ami túl magas lett volna, ha azzal Gyurcsány Ferenc, az MSZP, vagy általában a baloldal amortizálása elérhető volt. Minél rosszabb az országnak, annál jobb Orbán Viktornak. Ez volt az amortizációs stratégia alapvetése - mondta az MSZP szóvivője.

 

Vegyük észre: Mádi bűne nem az volt, hogy mást mondott, mint amit a pártja gondol, hanem épp az, hogy elárulta, amit a pártja gondol. A mi felfogásunk szerint azonban nem az hagy kívánnivalót maga után, hogy egy-egy fideszes elszólta magát, hanem az, hogy a Fidesz valóban biankó csekket akar kérni a választóktól, vagyis azt várja el Magyarországtól, hogy látatlanban, a program ismerete nélkül engedje vissza a hatalomba Orbán Viktort.

 

Nyakó István aláhúzta: elbizakodottságról és gőgről árulkodik az, hogy a Fidesz úgy hiszi, a programtalanságot, vagy a program erőszakkal való titkolását is megengedheti magának.

 

Nézzük a legújabb Fidesz-programelemet. Orbán Viktor tervei szerint leghamarabb 2011 őszén lehet majd a helyhatóságokra voksolni, a jelenlegiek mandátumát pedig addig meghosszabbítanák. A hírek szerint több oka is van annak, hogy a Fidesz - ha kormányra kerül - elhalasztaná az őszi önkormányzati választásokat. Mint a sajtó az ellenzéki párt önkormányzati köreiből értesült, a tervek szerint leghamarabb egy évvel később, 2011 őszén vagy 2012-ben tartanák a voksolást.

 

A sajtóban tehát két okról olvasni. Az egyik szerint a Fidesz olyan országos méretű megszorításokat tervez, amelyeket őszig a fideszes önkormányzati vezetők akkor sem hevernének ki, ha egyébként minden áldott nap visszamutogatnának az elmúlt négy évre, mondván, csontvázakat találtak a szekrényben és mindenről Gyurcsány Ferenc meg Mesterházy Attila tehet.

 

A másik magyarázat szerint jelenleg jobboldali önkormányzatok tömegei adósodtak el a kötvénykibocsátásaik miatt. Ezek "megtámogatása" még nem lenne lehetséges a kormányzat első négy hónapjában. Márpedig a Fidesz ígéretet tett erre. Vagyis a győzelmük esetén mindenütt először stikában rendezniük kell ezeket az ügyeket, hogy jobb eséllyel indulhassanak helyi jelöltjeik.

 

Ne legyenek kétségeink afelől: ha a Fidesz egyedül szerzi meg a kétharmados parlamenti többséget, úgy azonnal, de ha csak a Jobbik támogatásával, akkor egyeztetések után, de a legrövidebb időn belül módosítani fogja az Alkotmányt és az önkormányzati rendszert - hangsúlyozta Nyakó István.

 

Jól jellemzi mindez a Fidesz viszonyát a demokráciához. Az elmúlt két ciklusban - épp a Fidesz ellenállása miatt - nem volt lehetőség az önkormányzati reformra. Miattuk hiúsult meg az önkormányzati szféra reformja, a megyerendszer felülvizsgálata és a régiók felállítása is.

 

Az önkormányzati világ megújítására az MSZP-vel nem működtek együtt, de a Jobbikkal akár szövetséget is kötnek, csak azért, hogy a hatalmukat alkotmányozó teljhatalommá duzzasszák. Vigyázat, Magyarország: Orbán Viktor teljhatalomra készül és akkor az életünk egyetlen szegletét sem hagyja érintetlenül - zárta gondolatait az MSZP szóvivője.

cimkék: Orbán Viktor, Nyakó, választás, Kövér László, Varga Mihály, önkormányzat, Mádi

 

Videók és hangok

Állománynév Formátum
Nyakó István sajtótájékoztatója Nyakó István sajtótájékoztatója