Szanyi is évet értékelt

Belföld, Frakció | Forrás: mszp.hu | 2010. február 06.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

"Magyarország nem érdemel sem sáros-barna, sem katyvasz-narancs színeket"

 

Magyarország jó sorsot, és nem pedig egy jobbikat érdemel. Magyarország nem csupán szebb, hanem szép jövőt érdemel - jelentette ki Szanyi Tibor országgyűlési képviselő kemény hangvételű évértékelő beszédében, amelyet pénteken tartott Budapesten, a XIII. kerületi Kárpát utca és Thurzó utca sarkán.

 

Szanyi méltatta a válságkezelés eredményeit, megemlítve, hogy Magyarország sok fájdalom árán kezelhette csak a válságot. "Rengeteg szenvedés van mögöttünk és előttünk, de ma már tudjuk, hogy kibírjuk, nem roppanunk össze. A válság világméretekben sok mindent elporlasztott, de mi időben kapcsoltunk, s Magyarország már biztonságosan a menedékben van" - mondta.

 

Az eredmények felelevenítésében kiemelte, hogy "tavaly a Parlamentben - nagyon helyesen - megszavaztuk, hogy kevesebb lesz a munkát terhelő adó, viszont több a fogyasztásé. Azt is - kénytelen-kelletlen - megszavaztuk, hogy felfüggesztjük a 13. havi nyugdíjakat. Be kellett lássuk, eddig ért a takarónk. Egy lélegzetvételnyi időre megálltunk a nyugdíjkorrekcióval is, de ezt az idén már folytatjuk, és kialakítottuk a jövőbeni nyugdíjemelések új feltételrendszerét. Csökkentettük viszont az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját. Drasztikusan levertük a távfűtés alapdíját, hődíját és áfáját, ezáltal a távfűtéssel élők és a saját fűtéssel rendelkezők költségei egyensúlyba kerültek".

 

Beszédében nemzetünk szégyenének nevezte a szélsőjobb előretörését, és felszólította a választópolgárokat, hogy mindannyian menjenek el szavazni a választásokon, és "akkor a Magyar Országgyűlésben ezután sem lesz hungaronáci randalírozás".

 

Elmondta, hogy bár több eljárás indult ellenzéki és kormánypárti közszereplők ellen, a politikusok között többségben vannak a felelős egyéniségek, és kérte a választókat, hogy ilyenekre adják voksukat áprilisban.

 

"Sokan csalódottak. Sokan csodavárók. Még többen pedig realisták, akik pontosan tudják, hogy az egyéni sorsuk jóra fordulása az összekapaszkodásban rejlik. Azt is tudják, hogy gyűlölködésből nem lesz mangalica-szalámi. Azt is tudják, hogy pusztán tagadásból ugyancsak semmi új nem áll elő. Magyarország jó sorsot, és nem pedig egy jobbikat érdemel. Magyarország nem csupán szebb, hanem szép jövőt érdemel. Magyarország viszont nem érdemel sem sáros-barna, sem katyvasz-narancs színeket, minthogy nemzetünk szíve piros, lelke fehér, jövője pedig zöld" - zárta évértékelőjét a szocialista politikus.

cimkék: Szanyi Tibor, 13. havi nyugdíj, Jobbik, válságkezelés, évértékelő

 

Videók és hangok

Állománynév Formátum
Szanyi Tibor évértékelője Szanyi Tibor évértékelője