Temetőbővítés indítaná be a gazdasági növekedést a Fidesz szerint

Belföld | Forrás: MTI/mszp.hu | 2009. november 03.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

Komolytalanok a jövő évi büdzséhez benyújtott Fidesz-KDNP-s módosító javaslatok

 
Török Zsolt

Az MSZP azért nem támogatja a Fidesz és a KDNP a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványait, mert komolytalannak tartja azok nagy részét.

 

Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője kedden, Budapesten újságíróknak azt mondta, az ellenzéki képviselők indítványainak túlnyomó többsége komolytalan, nevetséges, olykor morbid.

 

Hozzátette: a két ellenzéki párt által benyújtott módosító javaslatok helyi fejlesztéseket, beruházásokat valósítanának meg, ezek forrása pedig többek között a nyugdíjalap, a Betegjogi Alapítvány, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, a Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség költségvetése lenne.

 

Példaként említette, hogy nyolcszázmillió forintot csoportosítana át egy Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető által benyújtott módosító javaslat egy, már javában folyó útépítésre a 8-as úton.

 

A szocialista politikus elmondta: egy másik módosító javaslat 250 millió forintot fordítana Pest megyei óvodák fejlesztésére, miközben Nagytarcsán 300 millió, Gödöllőn 500 millió forintból épül óvoda.

 

Török Zsolt kitért arra, hogy felületességre példa a Varga Mihály, a Fidesz-kormány egykori pénzügyminisztere által benyújtott egyik javaslat. A Fidesz alelnöke egy temető bővítésére adott volna pénzt olyan indoklással, hogy a gazdasági növekedés beindítása érdekében a beruházás nélkülözhetetlen.

cimkék: Török Zsolt, költségvetés, Navracsics, Varga Mihály, Fidesz-KDNP