Címke: antiszemitizmus



Megakadályozta a nép a Donáth-szobor avatását

Megakadályozta a nép a Donáth-szobor avatását
Tegnap és ma a Fidesz két alelnöke olyan ügyekbe keveredett, amelyek megmutatja a Fidesz igazi arcát – mondta Harangozó Tamás a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2016-02-24 17:38 mszp.hu

Hóman-ügy: elég volt az állami cenzúrából!

Hóman-ügy: elég volt az állami cenzúrából!
Barack Obama a holokauszt emléknap alkalmából a magyar helyzetre hivatkozva figyelmeztetett arra, hogy erősödőben van az antiszemitizmus, az MTI washingtoni tudósításából azonban kimaradt az a bekezdés, amelyben az amerikai elnök a Hóman-szobor miatt külön kitért a magyarországi állapotokra.
2016-01-28 18:53 mszp.hu

Antiszemita szobor az emberek adójából

Antiszemita szobor az emberek adójából
Székesfehérváron az Igazságügyi Minisztérium 15 millió forintos támogatásával készülnek szobrot állítani Hóman Bálintnak, a Horthy-korszakban több egymást követő kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének.
2015-12-04 10:45 mszp.hu

Flashmob a rasszista megnyilvánulások és a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen

Flashmob a rasszista megnyilvánulások és a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen

Flashmobbal tiltakoztak civilek és a baloldali összefogás pártjai a fővárosi Szabadság térre tervezett német megszállás emlékműve és a szélsőséges, rasszista megnyilvánulások ellen szombaton, a volt tv-székház előtt.

2014-02-01 19:13 MTI/mszp.hu

Orbán Imre mondjon le!

Orbán Imre mondjon le!

Orbán Imre, a jobbik Veszprém megyei önkormányzati képviselője megengedhetetlen, antiszemita gúnyolódása után méltatlanná vált, hogy választott képviselő és közszereplő legyen. Az egyik közösségi oldalon megjelent uszító és visszataszító bejegyzése után felszólítjuk, azonnal mondjon le tisztségéről!

2013-08-16 11:35

Tarlós hazudott

Tarlós hazudott

Előkerült a levél, amelyben Tarlós István főpolgármester – eddigi állításával ellentétben – mint ötletgazda érvel a Tormay Cécile köz elnevezése mellett Láng Zsolt II. kerületi polgármesternek.

2013-06-14 09:02

Figyelmeztetés Tarlós Istvánnak

Figyelmeztetés Tarlós Istvánnak

A fideszes Tarlós István és a Fidesz-KDNP, szoros kötelékben a Jobbikkal újra egy antiszemitáról nevezett el közterületet Budapesten. Tarlós pontosan tudta, hogy kiről van szó, ennek ellenére tettét szándékosan követte el.

2013-05-30 17:18

Gyűlöletbeszéd: csak politikai megoldás lehetséges ellene

Gyűlöletbeszéd: csak politikai megoldás lehetséges ellene

Rendhagyó beszélgetést szervezett tegnap a Belvárosi Szabadegyetem, Köves Slomó rabbi, Steiner Pál országgyűlési képviselő és Krekó Péter elemző a XXI. századi antiszemitizmusról és a magyarországi zsidóellenes jelenségekről mondta el véleményét. A hallgatóságtól érkező sok, néha heves indulatú kérdés a témaválasztás indokoltságát igazolta.

2013-05-09 13:17

Mennyit ér a miniszterelnök szava?

Mennyit ér a miniszterelnök szava?
2013-04-19 13:17

Semmilyen intézményes kapcsolat nem lesz a Jobbikkal

Semmilyen intézményes kapcsolat nem lesz a Jobbikkal
2012-12-03 16:39
«123»