Címke: Kriza Ákos



Kriza 74 feljelentéséből egy sem állt meg

Kriza 74 feljelentéséből egy sem állt meg
Öt éven keresztül vegzálták a korábbi miskolci város- és cégvezetőket, volt, hogy törvényes vád hiányában. Kártérítési perek jöhetnek.
2016-05-06 20:38 eszon.hu

Nyilvános feljelentés – a miskolci MSZP nyomozásokat követel!

Nyilvános feljelentés – a miskolci MSZP nyomozásokat követel!
T. Nyomozó Hatóságok! Bár Polt Péter legfőbb ügyész (egykori fideszes képviselőjelölt) szerint munkatársai rendszeresen olvassák a sajtóhíreket, talán elkerülte a figyelmüket, hogy a napokban kiderült: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 100 százalékos tulajdonában álló, vagyis közpénzből gazdálkodó cége egészen 2016 januárjáig fizette egy olyan ember telefonszámláját, akivel a város – s Kriza Ákos miskolci polgármester eddigi kommunikációja szerint – egyetlen városi cég sem állt szerződéses jogviszonyban.
2016-03-21 15:32 mszp.hu

Címlapot érdemel Kriza Ákos bűnügye is!

Címlapot érdemel Kriza Ákos bűnügye is!
Közönséges politikai lejárató kampány az, amit Révész Péter jobbikos önkormányzati képviselő méltatlansági ügye kapcsán művel a Fidesz és az általuk működtetett városi médiabirodalom. Ez az önkormányzat jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának pénteki ülésén végképp bebizonyosodott. Az MSZP nem hajlandó semmi ilyesmihez asszisztálni, ezért a továbbiakban a bizottság e témában összehívott üléseire pártunk képviselői be sem teszik a lábukat.
2016-02-26 12:22 mszp.hu

A szegénységet nem betiltani kell, hanem megszüntetni!

A szegénységet nem betiltani kell, hanem megszüntetni!
2015-04-07 15:03

Álságos, hogy húsvétra százmilliókat adnak a kormányhivatali dolgozóknak

Álságos, hogy húsvétra százmilliókat adnak a kormányhivatali dolgozóknak
2015-04-05 13:04

Miskolciak győzelme az önkény felett

Miskolciak győzelme az önkény felett

A miskolciak összefogása másodszor vezetett sikerre az elmúlt időszakban. Először a Földes Ferenc Gimnáziumot, most pedig a Kazinczy Ferenc Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát mentették meg a gyermekeinknek.

2014-09-23 15:16 mszp.hu

Kriza Ákost megvilágosítottuk

Kriza Ákost megvilágosítottuk

Miskolc ismét példát mutatott az országnak. A Földes ügye után – ezúttal az avasi emberek – újra bátran és határozottan álltak ki iskolájukért, az igazukért. Az összefogásnak köszönhetően elérték, hogy a hatalom vegye őket végre emberszámba, foglalkozzon a véleményükkel, s ha korábban hibás döntést is hozott, akkor a gyerekek, a pedagógusok, az iskola érdekében hajlandó legyen azt felülvizsgálni.

2014-09-20 11:53 mszp.hu

Kriza Ákosék csak indulatokat akarnak kelteni

Kriza Ákosék csak indulatokat akarnak kelteni

A miskolci „Selmeczi Gabriella”, azaz Soós Attila ma is bőszen hazudozott a miskolci demokratikus pártok, az MSZP, DK, Együtt-PM politikusairól. Az a Soós Attila – aki egy nagybank miskolci vezetője – ugyanolyan gyakorlott ebben, mint ahogy bankja az elmúlt évtizedben a devizahiteleket osztogatta, ezzel nyomorítva meg miskolci családok százait.

2014-08-06 15:39 mszp.hu

Kriza úr, miskolci fideszesek! Van még ennél is lejjebb?

Kriza úr, miskolci fideszesek! Van még ennél is lejjebb?

Élő tévéadásban cáfolta meg pénteken Pásztor Albert, az MSZP, a DK, az Együtt helyi szervezete és a Miskolc Lokálpatrióták Egyesülete által támogatott független miskolci polgármesterjelölt Kriza Ákos róla szóló hazugságait.

2014-07-25 12:20 mszp.hu

A Fidesz szembeköpi a miskolciakat!

A Fidesz szembeköpi a miskolciakat!

Kriza Ákosnak – hiába próbálja ezt híresztelni a Fidesz – nincs nyomortelep-felszámolási programja. Amije van, az egy undorító hecckampány, s még arról is messziről lerí, hogy csupán az októberi választásokig tart.

2014-06-23 17:16 mszp.hu
«12»