Közös kormányban voltunk, közös a felelősségünk

Belföld, Dossziék | Forrás: MTI/mszp.hu | 2008. szeptember 26.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

Ha az összes hangfelvételt nyilvánosságra lehetne hozni, akkor egyértelműen kiderülne, hogy az MSZP-nek van igaza

 

Az MSZP nem akar fenyegetéssel szavazatot szerezni a költségvetés megszavazásához - közölte Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese pénteken a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

 

Juhász Ferenc ezzel arra reagált, hogy Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselője korábban a műsorban azt mondta: az MSZP ?kecsegtető ajánlatokkal? akarja rávenni az SZDSZ-es politikusokat, hogy igennel szavazzanak a költségvetésre.

 

A politikus leszögezte: nem készülnek olyan lépésekre, amelyek SZDSZ-eseket fenyegetnének. Tartósan, fenyegetettséggel (...) nem lehet működtetni pártot és koalíciós együttműködést - hangsúlyozta. Nem akarják a korábban liberális politikusok által vezetett tárcák működését átnézni, és ezzel "nehéz helyzetbe" hozni SZDSZ-eseket. Közös kormányban voltunk, közös a felelősségünk - jelentette ki.

 

A lehallgatási botrányról Juhász Ferenc elmondta: a mintegy harminc felvételből a Fidesz csak hetet hozott nyilvánosságra. Amennyiben az összes hangfelvételt nyilvánosságra lehetne hozni, akkor egyértelműen kiderülne, hogy az MSZP-nek van igaza. Közölte: kezdeményezné, hogy az összes beszélgetés kerüljön nyilvánosságra.

 

 

cimkék: SZDSZ, Juhász Ferenc, megfigyelés