Magyar Szocialista Párt
2010.
március
12.
péntek
Boldog névnapot Gergely!
Hetedik alkalommal rendeztünk Nőnapot Makón. A Hagymaház zsúfolt színháztermében a hagyományoknak megfelelően köszöntöttük műsorral és virággal a megjelent hölgyeket.
Az MSZP országos nőtagozata szombaton tartotta nőnapi díjátadó ünnepségét, amelyre annyian érkeztek az ország minden részéből, hogy a nagyterem kicsinek bizonyult. Az eseményen Gurmai Zita, az MSZP országos nőtagozatának elnöke mondott ünnepi beszédet, de köszöntötte a megjelenteket Lendvai Ildikó pártelnök, Lamperth Mónika, elnökhelyettes és Mesterházy Attila, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje.
Mesterházy Attila országjáró körútjának mai állomása Budapest. Pártunk miniszterelnök-jelöltje négy kerületet látogat meg, útközben sajtótájékoztatókat és fórumokat tartva a budapesti fejlesztésekről. Szerkesztőségünk elkíséri útján, és folyamatosan tudósítunk az eseményekről.
Zsúfolásig megtelt a SYMA csarnok a szocialista párt országos kampánynyitó rendezvényén. A nagygyűlésen beszédet mond majd Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Kovács László, volt európai uniós biztos, Lendvai Ildikó pártelnök és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt.