130 ezer diák életét készül tönkretenni a Fidesz

130 ezer diák életét készül tönkretenni a Fidesz
A Fidesz folytatja ostoba harcát a munkavállalókkal szemben. Most a tanulás mellett dolgozó diákok kerültek sorra. Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető és Szatmáry Kristóf fideszes képviselő olyan javaslatot terjesztettek az Országgyűlés elé, amely több mint 130 ezer diák munkavállaló jogait csorbítaná. A Fidesz javaslata kivonná az iskolaszövetkezeteket a Munka törvénykönyve, valamint a munkaügyi ellenőrzés hatálya alól. Ha a javaslatot a elfogadják, januártól jóval kevesebb lesz a diákmunka után járó fizetés és a szabadság is.

A több, mint százezer iskolást foglalkoztató szövetkezetek tevékenységét ugyanis a jövőben a szövetkezeti törvény mellett csak a Polgári törvénykönyv szabályozná, így azok a diákok, akik pontosan ugyanazt a munkát végzik, mint a már nem tanuló munkatársaik, kollégájuknál kevesebb pénzért is dolgoztathatók lesznek, elvesztik a jogosultságot az egészségügyi vizsgálatokra és a szabadságuk ideje is csökkenne.
 
Magyarország ellen jelenleg is kötelezettségszegési eljárás van folyamatban a diákok munkavégzésével kapcsolatban. Ha a Fidesz erre azzal reagál, hogy az iskolaszövetkezeteket kiveszi a Munka törvénykönyve alól, azzal a nem oldja meg a problémát, hanem ismét kiszolgáltatott emberekbe törli a lábát.
 
Mivel a Fidesz a javaslatot képviselői indítványként nyújtotta be, érdemi vita hiányában csak találgatni lehet, mi a célja vele. Egy biztos: ezzel a javaslattal a Fidesz megint arra ösztönzi a fiatalokat, hogy amilyen gyorsan csak lehet, hagyják itt ezt az országot. Ha a Fidesz ellen szavazó fiatalok külföldre kergetése a cél, Orbán Viktor jó úton halad, csak ebbe egy ország fog belerokkanni.
 
Abban kevés reményünk van, hogy a Fidesz jobb belátásra tér. Azonban a javaslat alkotmányellenes is, mert sérti az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. Ezért is kellene még az előtt visszavonni, hogy a politikai komisszárokból álló alkotmánybíróság döntene arról, hogy ezt az alkotmányellenes törvényt engedi-e életbe lépni, vagy kivételesen tesz is valamit.
 
Kunhalmi Ágnes,
a Kulturális bizottság alelnöke
 
Gúr Nándor,
országgyűlési képviselő