2012. június 20. 09:44

A. Nagy László kinevezése gesztus a szlovákiai magyarság felé

Üdvözlöm, hogy a szlovák kormány A. Nagy Lászlót, a Most-Híd jelöltjét nevezte ki a kisebbségi kormánybiztosi pozícióra.

A szlovákiai magyar közösség ezáltal a kormányzat szintjén is képviselethez és érdekérvényesítési lehetőséghez jut, annak ellenére, hogy a parlamenti képviseletüket ellátó Most-Híd nem tagja a kormánykoalíciónak. A gesztusértékű lépés nemcsak A. Nagy László eddigi következetes munkájának elismerése, de azt is jelzi, hogy a szlovák kormány felismerte, megkerülhetetlen az együttműködés a szlovákiai magyarok legitim képviselőivel" - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője, reagálva a szlovák kormánymúlt heti döntésére.

A szocialista delegációvezető kiemelte, hogy számos területen kell előrelépést elérnünk a kisebbségi jogok érvényesülése terén Szlovákiában. Ebből a két legfontosabb a nyelvhasználat és az állampolgárság kérdése. "Bízom abban is, hogy a szerzett kisebbségi jogok a 2006-2012 között tapasztalt visszarendeződését követően megszületik a politikai akarat a magyar közösség jogainak teljesebb körű biztosítására" - hangsúlyozta Tabajdi, az Európai Parlament Nemzeti Kisebbségügyi Intergroupjának (frakcióközi munkacsoportjának) társelnöke.

”A magyar kormánynak józan, határozott, és együttműködésre nyitott nemzetpolitikával kell segítenie a jogos kisebbségi követelések érvényesítését." A szocialista nemzetpolitikus sajnálatosnak nevezte, hogy Szlovákiában megszűnt a kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesi pozíció. Bizakodásra adhat okot azonban, hogy A. Nagy László az eredetileg tervezettnél szélesebb jogkörrel rendelkezik majd. A kisebbségi kormánybiztos felügyeli a kisebbségi kultúrák finanszírozását, továbbá ellenőrzi a kisebbségi nyelvhasználati törvény rendelkezéseinek megtartását. Ebben a hatáskörében pénzbírságra is javaslatot tehet. "Szerencsésebb lett volna, ha a kisebbségekkel kapcsolatos összes terület - pl. az esélyegyenlőség, vagy a szélsőségek elleni küzdelem is - közös irányítás alatt marad. Az viszont üdvözlendő, és eddig példa nélküli, hogy egy ellenzékben lévő magyar párt jelöltje felügyelje a kulturális és nyelvhasználati kérdéseket. Ez megfelelő kiindulópont, de folyamatosan figyelnünk kell a szlovákiai fejleményeket!" - húzta alá Tabajdi Csaba.