2012. május 30. 16:26

A 200 ezres kérdés

Több mint két évvel a második Orbán-kormány hivatalba lépése után a foglalkoztatottság épp 100 ezerrel kevesebb, mint a válság beütésekor volt, a munkanélküliség pedig lényegében stagnál és épp 200 ezerrel magasabb, mint azt a Fidesz 2010-ben ígérte.

Kérdés: hol a ciklus első felére beígért 200 ezer új munkahely?

A KSH által a foglalkoztatásban frissen kimutatott csekély javulás abból fakad, hogy a részmunkaidős foglalkoztatottak száma a közmunkaprogram átalakítása miatt ma jóval nagyobb, mint a kormányváltáskor volt. A teljes munkaidőben dolgozók száma továbbra is jelentős csökkenést mutat.

A kormány tehát legfeljebb a munkaidőalap újrafelosztásáért indított háborút nyerte meg, a munkanélküliség elleni küzdelemben csúfos vereséget szenvedett. Mutatja ezt az Európai Bizottság legfrissebb országjelentése is, amely szerint a munkanélküliség hazánkban még idén is csupán jelképes csökkenést mutat majd, a következő esztendőben pedig várhatóan tovább zuhan.

Amíg tehát a Fidesz Zrt-hez hű oligarchák lassan alig győzik teljesíteni az állami megrendeléseket, egy átlagos munkanélkülinek több mint 18 hónap álláskeresés vagy esetleg 4-6 órás, a tisztes megélhetéshez édeskevés bért biztosító közmunka marad. Ezt a pofátlan kettősséget próbálja álcázni a kormány az újabb álkérdőívek kézbesítésével.

Amelyek egyébként annak leleplező dokumentumai, hogy a Fidesz az elmúlt két évben a munkahelyteremtésre tett ígéretét is megszegte, és fogalma sincs, mit kezdjen a négymillió létminimum alatt élő ember országával.

A munkahelyteremtésre vonatkozó egyetlen releváns kérdés a második Orbán-kormány hivatalba lépése után több mint két évvel úgy szól: hol a ciklus első felére beígért 200 ezer új munkahely?

Gúr Nándor,
a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke,
az MSZP alelnöke