Belföld | agrártagozat szövetkezetek
2013. július 06. 15:18

A 91. Nemzetközi Szövetkezeti Nap eseménye Budapesten, avagy tudósítás a siralomházból

A  91. Nemzetközi Szövetkezeti Napot ünnepeltük július 4-én a Mezőgazdasági Múzeum Román termében. Ez a megemlékezés nagyon régi hagyomány nem csak hazánkban, hanem világszerte, hiszen a föld lakosságának több mint 10%-a tagja valamilyen szövetkezetnek.

A rendszerváltás előtt a szövetkezeti világnap szinte népünnepély számba ment. Minden magára valamit is adó helységben, ünnepi beszédekkel, kultúrműsorral, virslivel és sörrel emlékeztek erre a napra. Jelentős esemény volt még a rendszerváltást követő években is. Emlékszem, arra is amikor a központi rendezvény az Erkel színházban volt, és nem fért be az érdeklődő tömeg. Igaz akkor az „államot” Göncz Árpád képviselte.

Aztán azóta szépen fogyott a megemlékezésen résztvevők száma. Ma már a 100 főre méretezett terembe is voltak foghíjak. Az is feltűnt, hogy jónéhány nagy szövetkezeti ágazat a központi ünnepségen nem, vagy csak „alacsony (vezetői) szinten” képviseltette magát.  Ma Minisztérium egy sem volt és az „államot” egy országgyűlési képviselő – Patay Vilmos – képviselte.

2007-ben még Gyurcsány Ferenc szükségét érezte annak, hogy a szövetkezeti napon deklarálja azokat az értékeket, amelyeket ez a mozgalom hordoz és hordozott. Ezt a konferenciához írt levelében tette meg. „…Soha nem látott nagy szüksége van az országnak azokra az alapértékekre, amelyek a szövetkezeteket jellemzik. Önsegély, egyéni felelősség, demokrácia, egyenlőség, igazságosság, és szolidaritás - mind-mind olyan alapvető, közösségteremtő érték, amely nélkül Magyarország nem képes továbbfejlődni. A szövetkezetek a globális gazdasági környezetben az esélyteremtés intézményei is egyben: bennük az egyéni és a közösségi érdek találkozik. Ezért nemcsak az egyes tagok, de az egész ország szempontjából fontos szereplői a magyar gazdaságnak. Nem véletlen, hogy a szövetkezeti forma olyan intézmény, amely minden modern, európai országban - így Magyarországon is - alkotmányos védelmet élvez..”  

Ma nem volt ilyen levél, de nem volt miniszter, és nem volt sajtó sem. A még megmaradt szövetkezetek jelen lévő képviselői és a sok meghívottból az a néhány, aki a meghívást el is fogadta, csendben emlékezett.

Az ünnepség – hagyományosan – gróf Károlyi Sándor szobrának – aki a Magyar Szövetkezeti Mozgalom elindítója volt – megkoszorúzásával kezdődött. Aztán következett Farkas Tamás, az OSZT elnökének ünnepi beszéde. A beszéd mértéktartó és reális volt. Biztosította a kormányzatot arról, hogy a szövetkezetek partnerek lennének az Új Széchenyi Terv „veretes” célkitűzéseinek megvalósításában, de utalt arra, hogy ezt a részvételt éppen egyes kormányzati intézkedések, vagy a szükséges intézkedések hiánya meglehetősen nehézzé teszi. Arról is szólt, hogy nem, vagy alig kapnak nyilvánosságot azok a nem megvetendő eredmények, amelyeket a különböző szövetkezetekben „az ellenszél” ellenére is elértek. A szövetkezeti mozgalomtól elválaszthatatlan az egymással való törődés, a szolidaritás. Erre soha nem volt nagyobb szükség, mint most. A szövetkezetek ezt azonban csak úgy tudják kiteljesíteni, ha a kormányzat segíti e tevékenységüket. Végezetül - mivel ez nem volt megkerülhető – utalt a napokban elfogadott „takarékszövetkezeti törvényre”. Erre csak utalt, mert mint mondta, ezt már nem lehet minősíteni.

Az elnöki beszédet Patay Vilmos „kormányzati köszöntője” követte. Hát ez olyan volt, amilyen egy fideszes képviselőtől elvárható. Ő az aktualitásokról szólt. Biztosította a hallgatóságot, hogy az e hónapban társadalmi vitára bocsátandó új szövetkezeti törvény „ki fog lógni” a három év alatt elfogadott mintegy 600 törvény által alkotott sorból abban az értelemben, hogy lesz társadalmi vita. A vitában a „törvény megerősítését” várják a szövetkezetek szakértőitől.  

Ezt követően megpróbálta védeni a védhetetlent, a takarékszövetkezetek lenyúlásáról szóló törvényt. Szerinte a törvény „kicsit zajossá vált”, de biztosítja a hallgatóságot, hogy ez az „integráció” (=lenyúlás, lásd nyugdíjpénztárak) csak átmeneti rendelkezést jelent (lásd különadók, nyugdíjpénztárak). „Ez a sokasodó szövetkezeteknek biztosabb anyagi hátteret fog biztosítani.” Bízik benne, - mondta - hogy az ennek kapcsán a „szövetkezetiséget ért sérelmeket” ellensúlyozzák a várható eredmények. Ezt követően belezavarodott a mondanivalójába. Beszélt arról, hogy ez nem veszélyezteti a részvényesek jogait és a betétesek pénzét. (Nem fejtette ki, hogy ez többségi állami tulajdon mellett hogyan lehetséges.) Aztán összefogást kért, de nem tért ki arra, hogy miért és kivel kéne összefogni. Kérte, ha a téma szóba kerül, akkor úgy foglaljunk állást, hogy ez a kormányzati intézkedés a takarékszövetkezetek érdekében történik. A fideszes honatya szónoklatában teljesen szokatlan volt, hogy egyszer sem fordult elő az „elmúlt nyolc év” és az sem, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Lehet, hogy ezért még megrovást is fog kapni. Ő jó katonaként védeni próbálta a védhetetlent.

A hallgatóság egyáltalán nem volt lelkes. Ezt a szónoklatot már csak az aktuális kitüntetések átadása és a fogadás követte. A fogadásra odakészített csodás étkek sem tudták a hangulatot úgy igazán feldobni. Olyan siralomház jellege volt az egésznek. Az ártatlanul elítélt még kísérletet tett arra, hogy bizonyítsa a társadalomnak, szükség van rá, de ez nem jutott el az ítélkező füléig. Ma a takarékszövetkezet és holnap mi jön? Talán a lakásszövetkezetek? Tudom ma képtelenségnek hangzik, mert normálisan gondolkodunk. De kérdezem a nyugdíjpénztárak lenyúlása normális volt? A takarékszövetkezeti törvény  normális? Lehetne még sorolni a földet, a trafikot, stb., de azok talán nem ennyire a szövetkezetekhez kötődnek.

A fogadáson felszolgált finomságok fogyasztása közben nekem eszembe jutott az elmúlt nyolc év. Lett volna idő és lehetőség is arra, hogy olyan erőssé tegyük a szövetkezeteket, mint amilyenek Nyugat-Európa számos országában. Velük – gazdasági hatalmuknál fogva – egyetlen kormány sem tudna packázni. Ezt nem tettük meg.  Nekünk kell választ adni arra, hogy miért nem?

Még majdnem egy év van. Biztos vagyok benne, ez alatt a szövetkezetek helyzete is sokat fog romlani. Nem tudni, hogy a még meglévő szövetkezeti vagyonokból mennyit sikerül lenyúlni és azt a klientúra zsebébe csúsztatni. Egy biztos, a szövetkezeti szektorban is életmentő beavatkozásokra lesz szükség. Jó lenne ehhez már jó előre „bemosakodni”.

Dr. Tóth József
agrár- és szövetkezetpolitikai szakértő