Népszava
2012. július 06. 10:22

A bírák nyugdíjazása valójában bosszú

A kormány hatalomfelfogásából, s az utóbbi két év intézkedéseiből kitűnik, hogy a kabinet megpróbál minél nagyobb befolyást szerezni magának az igazságszolgáltatás területén is - mondja Bárándy Gergely.

Azonban az MSZP országgyűlési képviselője úgy véli, ez nem fog sikerülni, hiszen a minap elfogadott törvénymódosítással épp azok az elemek, amelyek súlyosan veszélyeztették az bíróságok függetlenségét, jórészt kikerülnek a jogszabályokból.

- A bírósági törvények módosításával egy jól működő és független igazságszolgáltatási rendszer jön létre?

- Ha az ember nem szakszerű, hanem inkább politikus szeretne lenni, lehet úgy fogalmazni, hogy a Fidesz igazságügyi reformja megbukott. A reform lényegi elemeit visszavonni kényszerültek; megbukott az a modell, ami az egyszemélyi felelősségre alapította volna az új rendszert. Azt gondolom, hogy a módosítással lényegesen javul a helyzet. Azok az elemek ugyanis, amelyek súlyosan veszélyeztették az igazságszolgáltatás függetlenségét, jórészt kikerülnek a törvényekből. Mondhatnám azt is, hogy szinte visszatér a régi rendszer, a legfontosabb kérdésekben ugyanis a korábbi Országos Igazságszolgáltatási Tanácséhoz (OIT) hasonlóvá válik a döntési mechanizmus. Ilyenek leginkább a bírói státuszt érintő döntések, tehát a bírák, bírósági vezetők kinevezése, áthelyezése, felmentése, fegyelmi eljárások, amelyek eredetileg az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökénél koncentrálódtak. A módosítás hatálybalépésével ez az állapot megváltozik, hiszen egy-két kivételtől eltekintve ismét több ember döntésén múlik majd mindez; a bírói testületek és az OBH elnökének tulajdonképpen egy együttdöntési eljárása jön létre.

- Ám nem mindenben engedett a kormányoldal a nemzetközi kritikáknak.

- Persze, teljesen elégedettek nem lehetünk, hiszen a reformnak vannak olyan elemei, melyek - bár szintén módosítják őket, de - lényegét tekintve megmaradnak. Ilyen például az OBH elnökének bíróságkijelölési joga. A Velencei Bizottság - ahogy mi is - ebben a rendelkezésben az igazságszolgáltatás függetlenségének sérülését, befolyásolhatóságának veszélyét látta. Az egyik bírósági sarkalatos törvény és több más, nemzetközileg elfogadott jogelv is kimondja, hogy mindenkinek joga van a törvényes bírájához. Márpedig, ha egyszemélyi döntés vonhatja el az illetőt a törvényes bírájától, akkor ez az elv sérül. Ez tehát mindenképpen probléma marad, még akkor is, ha ezentúl ebben is lesznek bizonyos korlátai az OBH elnökének. A módosító javaslat hatályba lépésével, az Országos Bírói Tanács (OBT) fogja kialakítani azt a szempont-rendszert, ami alapján az elnök dönt.

- A megerősített hatáskörű OBT tehát érdemben ellenőrizheti majd az OBH-elnököt?

- Az én értelmezésemben ez több ennél. Mint ahogy sokkal több volt az OIT is annál, minthogy ellenőrzi az elnökét, még azután is, hogy nagyjából két évvel ezelőtt megnövelték az elnök jogkörét. A státuszdöntések tartalmilag együttdöntési eljárások lesznek, az egyik a másik nélkül nem dönthet. Persze, akinek jobban tetszik, hívhatja vétónak is ezt a szabályt. Ez eddig nem így volt, az OBT csak később véleményezhette az OBH elnökének döntését, s ha nem értett egyet vele, a kinevezés akkor is érvényes volt, a döntést megmásítani nem tudta. Olyan ez, mint az okos lány a népmesében, aki hozott is ajándékot, meg nem is. Az OBT ellenőriz, meg nem is. Az ellenzéknek, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnökének és a Velencei Bizottságnak éppen ez volt az egyik legfontosabb tartalmi kifogása. Most valóságos jogköröket kap a bírák által közvetlenül választott legfőbb bírói testület. Így e testületek egyetértése nélkül nem hozható státuszdöntés. Ez pedig a függetlenség alapvető garanciája. Ugyanígy nagyon nagy előrelépésnek tartom azt is, hogy jogorvoslati lehetőség nyílik az OBH-elnök minden döntésével szemben. Ráadásul, ezentúl minden határozatot indokolnia is kell, ami a szervezet átláthatóságához elengedhetetlen.

- Az egyes bírák tehetnek majd panaszt az OBH elnök döntései ellen?

- Minden érintett. Bírák esetében a jogorvoslat lehetősége alapvetően arra vonatkozik, amikor az OBH elnöke egy olyan döntést hoz, ami egy bírót személyében érint. Például úgy gondolja a bíró, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően helyezték át, vagy őt kellett volna kinevezni, de nem őt nevezték ki, fegyelmi eljárás alá vonták, pedig nem vonhatták volna fegyelmi eljárás alá... Tehát alapvetően a saját státuszával összefüggésben tud panaszt tenni.

- Komolyan gondolja, hogy bármely bíró panaszt merne tenni arra az igazgatási vezetőre, aki például a lapunk birtokába jutott ajánlástervezet szerint épp olyan igazgatási ellenőrzési rendszert dolgoztat ki, amellyel eljáró bírókat, konkrét ügyeikben, döntéseikben is befolyásolhatna a szakmai vezetőjük?

- Nem láttam ezt a dokumentumot, ám azt mondhatom, ha olyan ajánlás születik, amely bármilyen módon lehetőséget biztosít arra, hogy egy bírósági vezető akár csak orientálja az eljáró bírót abban, miként kell egyedi ügyben döntenie, az kifejezetten alkotmányellenes rendelkezés. A bírói függetlenségnek két pillére van: az egyik, hogy senki nem szólhat bele abba, hogy a bíró milyen döntést hozzon, senki nem utasíthatja őt, a másik pedig, hogy a bíró státuszában független. Eddig az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban főleg a státuszbeli függetlenség került veszélybe, a döntési kevésbé, persze az ügyek áthelyezése vonatkozásában sokan megfogalmaztak ilyen jellegű aggályokat is. Azonban, ha Handó Tünde OBH-elnök kiad egy ilyen utasítást - ha ez így igaz -, akkor már a bírói döntési függetlenség is veszélybe kerülhet. Még egyszer mondom: bármilyen intézkedés, vagy rendelkezés - legyen az akár a legmagasabb szintű kétharmados törvény, pláne egy ennél alacsonyabb szintű jogszabály, vagy szervezeti utasítás -, ami a bíró ítélkezési tevékenységét kívánja bármilyen módon befolyásolni, az alkotmányellenes.

- A jogalkotásnak nem épp a bírák ellenőrizhetősége, s döntéseikben való korlátozhatósága a célja?

- A jelenlegi kormány hozzáállásában kétség kívül megfigyelhető az a tendencia, hogy a fékeket és ellensúlyokat igyekeznek lehető leginkább leépíteni. Másként fogalmazva a végrehajtó hatalom, a kormány mozgásterét törekednek a lehető legjobban megnövelni. Ez pedig értelemszerűen azzal jár, hogy más hatalmi ágak, illetve független alkotmányos szervek jogköreit csökkentik, a kormányzathoz fűződő viszonyát pedig másként értelmezik. Az állami vezetők ma sokkal paternalistább felfogást vallanak és követnek, mint korábban. Ez megfigyelhető állam és polgár viszonyában is. Intézkedések sora érhető tetten, ahol az állampolgárt az eddigieknél lényegesen kiszolgáltatottabb helyzetbe hozzák az állammal szemben. Csak hogy három példát említsek az élet más és más területeiről; ilyen volt az elvárt béremelés és bérkommandó, itt az állam gyakorlatilag szankciókkal fenyegette meg azokat a vállalkozásokat, amelyek nem kívánták követni a kormány költségvetési politikáját. Ilyen a büntetőjog területén az a tendencia is - most már a harmadik vagy negyedik törvénymódosítás szól erről -, amely a védői és a terhelti jogokat csökkenti, az államot képviselő ügyészét pedig növeli. Ennek az az eredménye, hogy a büntetőeljárásban kiszolgáltatottabbá teszik az eljárás alá vont személyt, a terheltet az állammal szemben. És példaként hozhatjuk fel a közszférában dolgozók és más munkavállalók jogainak megkurtítását. Persze, lehetne sorolni még számtalan hasonló rendelkezést... Ebből a szemléletből adódik, hogy a kormány megpróbál minél nagyobb befolyást szerezni magának az igazságszolgáltatás területén is. Nyilvánvalóan erről szólt a bíróságok egyszemélyi, valódi kontrollok nélküli irányítási modellje, és az, hogy a korábbi kritikus vezetőt mandátumának lejárta előtt lecserélve, a kormányfővel elismerten régi jó viszonyban, sőt, családi kapcsolatban álló személyt neveztek ki. Észrevehető, hogy a kormány törekszik arra, hogy az igazságszolgáltatás egyedi döntéseibe, ha ez lehetséges, befolyást szerezzen.

- Ám az előbbiek alapján ez mégsem fog sikerülni?

- Hiszem, hogy nem. Egyrészt, a hazai és a nemzetközi viszonyok - ahogy látjuk - kikényszerítették a változást, a részleges visszavonulást. Másrészt, a bírák az elmúlt bő 20 évben nagyon állhatatosan védték saját függetlenségüket. Ellent akartak és ellen tudtak állni minden kormányzati befolyásolási törekvésnek. Ettől függetlenül az embernek lehetnek rossz érzései, például akkor, amikor az OBH elnöke ugyanarra a Kecskeméti Törvényszékre tesz át egy politikai szempontból súlyosan érintett ügyet, ahol egy másik, politikai szempontból szintén súlyosan érintett ügyben egy példátlanul szigorú ítélet született, olyan, amit másodfokon lényegesen enyhítettek. Pedig lett volna más - majd húsz - törvényszék, olyan, amely a kecskemétinél lényegesen kevésbé leterhelt.

- Nyilván nem is az egyes ügyek, hanem maga a lehetőség az alapvető probléma, hogy valódi indokolás nélkül meg lehet tenni.

- Így van. Reméljük, hogy az OBT kialakít egy világos szempontrendszert és követhetőbbé válik, hogy miért ide, vagy oda helyeznek egy-egy ügyet. S remélem azt is, hogy a szempontrendszer olyan lesz, ami valódi korlátként, s nem egy könnyen megkerülhető és kijátszható határozatként működik.

- Említette a bírók státuszbeli függetlenségét, illetve az azt ért sérelmet, és hogy szintén alkotmányos alapelv a bíró elmozdíthatatlansága. Ha itthon nem is döntött időben az Ab, lesz-e annak következménye, hogy több száz bírót kényszernyugdíjazással elmozdítottak a posztjáról?

- Azt gondolom, hogy igen, de nem szeretném megelőlegezni az uniós bíróság döntését. Persze, önmagában is sokatmondó, hogy az EU igazságügyi biztosa többször kérte a kormányt, hogy változtassa meg a jogszabályt, és miután erre nem volt hajlandó, az Európai Bizottság utalta a luxemburgi bírósághoz az ügyet.

- Folyamatosan azzal védekezett a kormány, hogy az volt pozitív diszkrimináció, hogy a bírák 70 éves korukig maradhattak. De egyfelől sehol a világon nem hallottak olyanról, hogy nyugdíjkötelezettség, másfelől a bírákra eddig is az általános nyugdíjkorhatár vonatkozott.

- Pontosan erről van szó. Ha finoman akarok fogalmazni csúsztatásnak nevezem, ha kevésbé finoman, akkor egy nagy átverésnek azt, amit a kormány ebben a kérdésben kommunikál. A nyugdíjkorhatár elérése sehol nem jelent nyugdíjba vonulási kötelezettséget, csak azt, hogy attól kezdve lesz jogosult elmenni nyugdíjba a munkavállaló - ha akar. Ez nem volt másként a bírák és az ügyészek esetében sem. Ők is jogosultak voltak 62 éves korban nyugdíjba menni eddig is, ugyanúgy, ahogy más munkavállaló a köz- avagy a magánszférában. Most a 62. életév betöltése a kötelező nyugdíjazást jelenti. Persze, ahol a Fidesz érdekei megkívánták, megemelték még a 70 éves korhatárt is. Erről szólt például az úgynevezett lex Szapáry, hiszen Szapáry György számára külön törvény született, hogy 72 évesen kinevezhető legyen nagykövetnek. A bírák nyugdíjügye nem nyugdíjügy. Valójában nem más, mit a bírákkal szembeni bosszú. Nem is szólva arról, hogy ha az állam valóban azt vélelmezi, hogy egy bíró 62 éves kor után életkoránál fogva nem alkalmas arra, hogy tovább végezze a munkáját, akkor éppen a legfontosabb testületeknél, mint például az Alkotmánybíróság, mi az elméleti alapja annak, hogy ott meg alkalmasak? Tavaly választották be a testületbe Szívós Máriát, az addigi bírót, aki már betöltötte a 62. életévét, tehát idén ő is elment volna bíróként nyugdíjba, alkotmánybíróként viszont még maradhat. Ez tehát egy egyszerű, politikai megfontolásból meghozott döntés volt.

- Mégis miért lenne oka a bosszúra a kormánynak?

- Ha a nyugdíjügy valóban koncepcionális elképzelés lett volna, akkor legalább, mint javaslat, elő kellett volna, hogy kerüljön az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban. De ha ott nem, legalább részét kellett volna, hogy képezze a benyújtott javaslatnak. Szó sem volt ilyesmiről. Viszont 19 nappal azután, hogy a bírák nagyon élesen fölszólaltak a semmisségi törvénnyel kapcsolatban, módosító javaslatként behozták. És úgy tűnik, a bíráknál a 19 bűvös szám. A bírósági reformot élesen kritizáló felszólalása után ugyanennyi nappal érkezett az Országgyűléshez az a javaslat is, amellyel a Legfelsőbb Bíróság elnökét mandátumának lejárta előtt menesztették. De visszatérve: a kényszernyugdíjazással a legfelsőbb bírósági bírák egyharmada, a bírósági felsővezetőknek pedig kétharmada távozott. Mindemellett bevezettek egy kinevezési moratóriumot, azaz a megüresedett álláshelyeket nem lehetett betölteni, nem lehetett rájuk pályázatot kiírni egészen addig, amíg Handó Tündét meg nem választották az OBH élére, aki az eredeti bírósági törvények alapján, igazából a módosítás hatályba lépéséig még ma is - akár a pályázati eredménytől eltérően - azt nevezhet ki az összes megüresedett posztra, akit akar. Ezek után úgy hiszem, könnyű levonni a következtetést, vajon mi motiválhatta a kormányt. Mindemellett meg kell említeni, hogy az eddig kinevezett vezetők közül legtöbben, általam is tudottan és ismerten pártsemleges, jó szakemberek. Ez pedig bizakodásra ad okot.

- Ám a nyugdíjba kényszerített bírák már nem visszahelyezhetők.

- Ez igaz. A Fidesz ezt a becstelen játékot egyszer már végigjátszotta a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénnyel. Elfogadta azt, a mindenki által tudottan alkotmányellenes szabályt, mely szerint indokolás és végkielégítés nélkül el lehet bocsátani a kormánytisztviselőket. Utána az Ab - természetesen - meghozta határozatát, ami a rendelkezést hatályon kívül helyezte. Csak hát addigra már mindenkit, akit akartak kirúgtak. Ugyanezt ismétlik most meg a bírákkal. Az uniós döntés után a bírák legfeljebb kártérítési igénnyel fordulhatnak majd a magyar állam felé - ami nyilvánvalóan nem lesz csekély összeg -, de miután megszűnt a jogviszonyuk, helyükre kineveztek másokat, már sosem térhetnek vissza korábbi posztjukra. Nyilvánvaló, hogy ez a kormány szándéka - átlátszóbb, mint a fólia - , de mivel az államrend, s az EU jogrendszere nem gátlástalan működésre alapoz, sajnos ezzel nem tud mit kezdeni az ember. Ez az ára annak, hogy Magyarországon egy antidemokratikus elveket valló kormány regnál.

Biró Marianna/ Népszava

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=567029