Belföld | M3-as autópálya
2013. január 16. 15:33

A diktatúra által kisajátított autópálya igaz története

Ma egy újabb autópálya szakaszt adnak át a megyében, amit még a korábbi, MSZP kormányzat alatti, megyebeli országgyűlési képviselőknek köszönhetünk inkább, mint a jelenlegi Fidesz kormányzatnak. – hívta fel a közvélemény figyelmét Halmi József, megyei alelnök.

1998 és 2002 között a Fidesz nem épített autópályát. Az MSZP 2002-ben eldöntötte azt, hogy infrastrukturálisan a közlekedést fogja fejleszteni. Elkezdett egy útfejlesztést és egy autópálya építést, és tudjuk, hogy több száz km autópálya épült meg.

Akkor épült meg Nyíregyházáig az M3 - as, ami szintén az akkori szocialista párti képviselőknek köszönhető, mint ahogy az is, hogy ez az autópálya megépülhet Vásárosnaményig. Mindez minimális hazai forrásból és uniós pénzből fog megépülni, amit a megyebeli szocialista képviselők kezdeményeztek, és érték el az utolsó pillanatban is az országgyűlési változtatást, így ez a beruházás nem egyszer egy sávban, hanem kétszer két sávban valósulhat meg európai uniós forrásból.

Ennek a kormánynak ebben egyetlen egy feladata volt és van, hogy az elnyert pályázati forrást felhasználva megépítse az M3-ast.

Még azok a képviselőink sem kaptak meghívót az átadásra, akik ennek megvalósításáért valóban dolgoztak, nemhogy az akkori kormányzó párt, a szocialista párt.

A Fidesz, mint az a „jó” diktatúrákban szokás, kisajátít mindent magának, még azt is, amihez nincsen semmi köze, mert a sok rosszat, amit tesz, megpróbálja feledtetni, elkendőzni.

Halmi József megköszönte a szocialista párt nevében a volt megyebeli szocialista képviselőknek, és a jelenlegi szocialista országgyűlési képviselőknek a megyei lakosok nevében is a lehetőséget, hogy elhozták az autópályát, a Fidesznek pedig azt üzeni a képviselő: ”Azért maradjanak a földön!”