2012. március 21. 12:19

A Fidesz dilettáns gazdaságpolitikájának újabb bizonyítéka

Januárban 81 ezerrel kevesebben dolgoztunk, 13 ezer forinttal kevesebb bérért, mint korábban. Ez a Fidesz dilettáns gazdaságpolitikájának újabb bizonyítéka.

Mielőtt a kormánypárti sikerpropaganda ismét beindulna, jelzem: tény, ezért tehát nem is vitatom, hogy januárban a bruttó bérek 4,3 százalékkal magasabbak voltak Magyarországon, mint egy éve. Csakhogy az is tény, hogy a bértömeg-növelés túlnyomó része a magas jövedelmű munkavállalók bukszájában landolt, míg az átlagjövedelműek pénztárcája megint nem lett vaskosabb.

Vagyis nem kérdés, hogy az adójóváírás eltörlése és az elszálló infláció miatt az átlagos nettókereset és a vásárlóerő is csökkent. Ráadásul a KSH-számok sajnos igazolják azt az előre megjósolt hatást, hogy több ezer munkáltató csak brutális elbocsátásokkal tudta ”kigazdálkodni” a kormány által kötelezően előírt béremelést.

Fentiek következtében, a Fidesz elhibázott gazdaságpolitikájának eredményeként a dolgozók duplán szenvednek. Egyrészt egyre többet kell dolgozniuk egyre kevesebb bérért, másrészt folyamatosan attól rettegnek, hogy annak a 81 ezer munkavállalónak a sorsára jutnak, akiket a kormány irreális bérajánlásának megfelelni akaró munkáltatójuk már elbocsátott.

Azt hiszem, a kijózanító januári KSH-adatok tükrében több millió magyar munkavállaló nevében mondom:

Csak így NE tovább!

Gúr Nándor,
a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke,
országgyűlési képviselő