A Fidesz félti ebül szerzett hatalmát

A Fidesz félti ebül szerzett hatalmát, és fél attól, hogy az emberek fontos ügyekben véleményt nyilvánítsanak – jelentette ki Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlés képviselője hétfői napirend előtti felszólalásában.

A képviselő azt mondta, egyre világosabban látszik, hogy Fidesz a 2014-ben a kétharmados többséget választási csalások sorozatával szerezte meg. Hozzátette: a csalásokról nemcsak az EBESZ választások tisztaságát felügyelő bizottsága beszél, hanem lassan nyomozati iratok is.

Bárándy Gergely kifejtette: több mint harminc ügyben van folyamatban nyomozás választási csalás miatt, a legkirívóbb ezek közül az a VI. kerületi eset, amiben egy magát baloldalinak nevező párt aláírásgyűjtő ívein a Fidesz íveihez képest változatlan tartalommal szerepel közel 150 ember adata (a nyomozás során kiderült, hogy az érintettek csak a Fidesz íveit írták alá).

A politikus leszögezte: ebből következik, hogy a Fidesz választási csalást követett el, illetve szándékosan tették lehetővé kamupártok indulását, hogy torzítsák a választásokat.

Ráadásul a Fidesz torz választási rendszere hozzásegítette a kormánypártokat ahhoz, hogy bár az ellenzéki pártok több szavazatot kaptak, a Fidesz-KDNP-nek mégis kétharmada lett az országgyűlésben – fogalmazott Bárándy Gergely.

Hangsúlyozta: a Fidesz 2014 óta 16 időközi választásból 14-et elvesztett, köztük a négy legfontosabbat.

Bárándy Gergely szerint a félelem biztos jele, amikor kopasz huligánokkal akadályozzák meg, hogy az emberek véleményt mondjanak a vasárnapi zárva tartásról.

Hitvány az a hatalom, ami kizárólag a megszállt intézményrendszerén és helyzetbe hozott oligarcháin keresztül tudja megőrizni hatalmát, ám ennek vége lesz 2018-ban – fogalmazott az MSZP képviselője.

Kapcsolódó párttagok