A Fidesz külföldön elismeri, hogy hazudik a kvótákról

A Fidesz külföldön elismeri, hogy hazudik a kvótákról
A magyar kormányfő itthon lázít Brüsszel ellen és az EU-ból való kilépést előkészítő kvótanépszavazás mellett kampányol, majd amikor külföldre megy, a közös megoldások mellett érvel, és az is kiderül, hogy kvótaügyben valójában csak hazudnak a magyar közvéleménynek.

Ezt bizonyítja Orbán Viktor napokban tett, négy pontból álló javaslata, melyet jelentős részben az MSZP tavaly novemberi álláspontjából plagizált.
 
És ezt bizonyítja Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, aki az Európai Bizottság egyik emberének bevallotta: a népszavazás után eszükben sincs az EU jogkörét sértő törvényt hozni a betelepítés ellen, mindez csak a kampány politikai túlzása, amit nem kell komolyan venni.
 
Gyomorforgató az a cinizmus, amellyel Orbán Viktor teljesen mást mond Brüsszelről, amikor külföldre megy, mint amivel itthon próbálja etetni a saját híveit.
 
Felszólítjuk a Orbán Viktort és a Fideszt, hogy fejezzék be a hazudozást, fejezzék be az emberek manipulálását!
 
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője

Kapcsolódó párttagok