mszp.hu | Belföld, Külföld | gyermekszegénység közlemény
2015. november 26. 12:07

A Fidesz még mindig nem érti: a gyermekszegénység elleni küzdelem alapvető kötelesség!

A Fidesz még mindig nem érti: a gyermekszegénység elleni küzdelem alapvető kötelesség!
Nagy többséggel, a Szocialisták és Demokraták frakciójának támogatásával fogadták el a gyermekszegénység felszámolását szorgalmazó Zuber-jelentést az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésén. A több mint ötven javaslatot tartalmazó dokumentum részben a Bizottságnak, részben a nemzeti kormányoknak fogalmaz meg oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi és szociális ellátórendszerbeli változtatásokat. A konzervatív jobboldal és benne a Fidesz európai parlamenti képviselői bár a végső jelentésre igennel szavaztak, ezt megelőzően azonban több olyan módosítást is támogattak, amely azt bizonyítja: még mindig nem értik, hogy a gyermekszegénység elleni kérlelhetetlen fellépés alapvető erkölcsi kötelesség.

A néppárti képviselők kivették a végső javaslatból például azt a pontot, amely „kötelező célként” fogalmazta volna meg a gyermekszegénység elleni küzdelmet, de azt is megakadályozták, hogy az Európai szemeszter és az Európa 2020 stratégia irányításának kifejezett prioritásává tegyék az iskolai lemorzsolódási rátát és a gyermekszegénység elleni küzdelmet. A néppárti és a fideszes politikusok azt is leszavazták, hogy külön európai pénzügyi alapot rendeljenek a szegénységben élő gyermekek egészségügyi ellátását, oktatását és szociális biztonságát elősegítő „gyermekgaranciához”.

Tisztességes európai demokrata, tisztességes ember nem tűrheti, hogy akár egyetlen gyermek is éhezzen. Az Eurostat statisztikái szerint Európában huszonhatmillió gyermeket, vagyis minden negyedik gyermeket fenyegeti a szegénység. Magyarországon háromszázezer gyermek él rendkívül rossz táplálkozási körülmények között, ötven-hatvanezer pedig bizonyosan nem jut mindennap rendes táplálékhoz. Ez szégyen. A magyar kormány, de minden egyes felelős döntéshozó szégyene is.

A Fidesz és a KDNP korábban a magyar Országgyűlésben napirendre sem engedte venni a civilek által szorgalmazott nemzeti minimum programot, a családot mindig első helyen említő miniszterelnök pedig látványosan kiment az ülésteremből, amikor másodszor szavazott a T. Ház az ügyről. Elengedhetetlen, hogy törvényi garanciája legyen a gyermekéhezés és a gyermekszegénység felszámolásának; az MSZP legutóbb be is nyújtott egy ezzel kapcsolatos törvénycsomagot, a kezdeményezést azonban a Fidesz-KDNP már a népjóléti bizottságban elgáncsolta. Az Európai Parlament megtette az első lépést, ideje lenne a magyar törvényhozásnak is követnie a példát. Ez nem politikai, hanem erkölcsi kérdés, az emberi tisztesség kérdése.

Bangóné Borbély Ildikó,
országgyűlési képviselő

Ujhelyi István,
az MSZP alelnöke, EP-képviselő

Kishantos Botka mögött

2017-08-16 15:43