A háromigenes népszavazás a választás szabadságáról szól

A háromigenes népszavazás a választás szabadságáról szól
A választás szabadságáról szól a háromigenes népszavazás, amely annak kifejezése, hogy az emberek nem elégedettek a dolgok alakulásával - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.
Tóbiás József arra utalt, hogy párttársa, Nyakó István, akinek a vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatos népszavazási kérdését szerdán hitelesítette a Kúria, korábban egyeztetett a földügyben népszavazást kezdeményező Gőgös Zoltán MSZP-elnökhelyettessel és az állami bérplafonról népszavazási kérdést benyújtó Kész Zoltán független országgyűlési képviselővel, hogy közösen gyűjtik össze a kérdésenként szükséges 200 ezer aláírást.
    Az MSZP elnöke azt mondta, hogy az elmúlt öt évben a hatalom korlátozta az embereket abban, hogy a saját ügyeiket érintő kérdésekben véleményt mondjanak. Nem kérdezték meg az embereket akkor, amikor úgy döntöttek, hogy elveszik az állami tulajdonban lévő földeket, arról sem kérdezték meg őket, hogy rendben van-e az, hogy míg a magyar átlagjövedelem nem éri el az európai átlagot, addig milliós fizetéseket adnak saját maguknak, és arról sem, hogy egyetértenek-e a vasárnapi zárva tartással - fogalmazott. Tóbiás József szavai szerint a kormány keresi a jogi lépéseket, hogy megakadályozza a népszavazást, de a választók szeretnék elmondani, hogy mit gondolnak ezekről a kérdésekről.
    Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselő azt mondta, hogy a kormány nem tanult korábbi hibáiból. A négyzetméterenkénti tízezer forintos helypénz kiszabása, valamint annak szabályozása, hogy hol lehet aláírást gyűjteni, a demokrácia sárba tiprása - fogalmazott. 
    Gőgös Zoltán hangsúlyozta: "a termőföld rablása ellen minden eszközzel fel kell lépni", ennek leghatározottabb eszköze, ha az "ország mondja ki ellenvéleményét" - fűzte hozzá.
    Nyakó István szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy a vasárnapi zárva tartás három szabadságról szól. Egyrészt a vásárlók szabadságáról, akik szabadon dönthetnek arról, hogy szeretnének-e vásárolni vasárnap. Ezen kívül a bolti eladók szabadságáról, akik eldönthetnék, hogy otthon maradnának-e vagy esetleg dupla bérért és egy szabadnapért dolgoznának vasárnap is. Harmadrészt a vállalkozók szabadságáról szól a választás, akik szintén dönthetnének arról, hogy bezárják-e boltot vagy nem - fejtette ki.
    Nyakó István kijelentette: megkezdődött a Fidesz visszavonulása, hiszen a miniszterelnök bejelentette, hogy konzultálni fognak a kérdésben az érdekvédőkkel. 
    Kifogásolta, hogy ezt a lépést nem korábban tették meg, majd arról beszélt, hogy "ki fogják nyitni maguktól vasárnap az üzleteket", mert egy "despotikus hatalom" nem viseli el azt, hogy a nép a szemébe vágja, hogy rossz döntést hozott.
    A sajtótájékoztatót megelőzően az Új Nemzedék Központ tagjai "Független és Kész" valamint IMF-banditák feliratú táblákkal vonultak fel. 
    A vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezéssel és a másik két népszavazási kezdeményezéssel - a föld állami tulajdonban tartásával és a bérplafon kérdésével - jött létre a párt háromigenes népszavazás beadványa. 
    Az MSZP így pár nap múlva elkezdheti az aláírásgyűjtést, 120 nap alatt 200 ezer aláírást kell gyűjteni a referendum kiírásához.

Kapcsolódó párttagok