mszp.hu | Belföld | 1956 Kaposvár
2016. október 22. 17:05

A hatalom nem szemezgethet ’56 hősei között

A hatalom nem szemezgethet ’56 hősei között
1956 forradalmárai szabad és igazságos Magyarországot akartak, nem hősök lenni. Az MSZP tisztségviselői és tagjai tisztelettel adóznak tetteik és emlékeik előtt – fogalmazott ünnepi beszédében Hiller István, az Országos Választmány elnöke szombaton Kaposváron.

A Nagy Imre szülővárosában tartott választmányi ülésen Hiller István hangsúlyozta: örül, hogy plakátokon jelentek meg 56 eddig kevésbé ismert szereplői, fontosnak tartja, hogy többen, többet tudjanak meg róluk. Ugyanakkor hiányérzete van, mert a hatvanadik évforduló alig szól a forradalom politikai vezetőiről, Nagy Imréről, Gimes Miklósról, Vásárhelyi Miklósról és Maléter Pálról. Úgy tűnik ez egy új politika új koncepciója: akinek a gondolkodásmódjával a mostani hatalom nem ért egyet, azokat az árnyékben tartja. A politika nem szemezgethet a hősök között, csak az számít, hogy mit tettek a szabadabb Magyarországért – mondta.

Az ünnepi ülésen felszólalt dr. Király Ferenc főorvos, az MSZP tagja, aki 22 évesen a Tűzoltó utcában Angyal István csapatában harcolt a barikádokon. Megemlékeztek Nagy Attiláról is: lejátszották azt az eredeti hangfelvételt, melyen a Talpra magyart szavalja 1956. október 23-án, Miskolcon. Szavalatáért előbb halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték, később kegyelmet kapott. Az MSZP alapítója, majd az országgyűlési frakció tagja volt.

Hiller István beszédében elmondta: ez az évforduló 2016. Magyarországáról is szól. Arról, hogy a forradalom tisztelete mellett demokratikus eszközökkel, választásokon akarjuk leváltani ezt a hatalmat. Kormányváltást akarunk, és  mi vagyunk azok, akikkel ez megvalósulhat. Mindenkinek tudnia kell, hogy az MSZP nélkül nincs és nem lesz kormányváltás. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az akár jó szándékú naiv vagy spekuláló lehet, de az Orbán-kormány helyben maradását támogatja.

Megemlékezett arról is, hogy október 23-a a harmadik magyar köztársaság kikiáltásának évfordulója is. Ahogy fogalmazott: az 1989-ben kikiáltott köztársaság halott, cserbenhagyták – csendben, lassan, leépítve pusztították el. Szeretném, ha köztársaságunk is lenne, nemcsak köztársasági elnökünk – mondta, majd hozzátette: lesz olyan nap, amikor sok társunkkal együtt ki fogjuk kiáltani a negyedik magyar köztársaságot.

Kapcsolódó párttagok