MTI/mszp.hu | Belföld | választás 2014 országgyűlés
2014. április 15. 10:02

A III. kerületiekért dolgozom a parlamentben

Választókörzete, Budapest III. kerülete problémáinak megoldását tekinti elsődleges feladatának az Országgyűlésben Kiss László, aki az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP jelöltjeként egyéni mandátumot szerzett a parlamenti választáson. A politikus kedden nyilatkozott az MTI-nek.

Kiss László mandátuma szombaton vált biztossá, amikor a külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksait bekeverték annak a szavazókörnek a voksai közé, amelyben múlt vasárnap nem számláltak meg a szavazatokat. Az ezután megállapított végeredmény alapján Kiss László a szavazatok 38,24 százalékát, 19 633 voksot kapott, míg a második helyezett a Fidesz-KDNP jelöltje, Menczer Erzsébet lett 35,82 százalékkal, 18 394 szavazattal.

A szocialista politikus a kerület jelentős problémáiként a munkanélküliséget, a közbiztonságot említette, de a meg nem oldott kérdések közé sorolta az árvízvédelmet is. Hozzátette: szeretné, ha ebben a ciklusban ezeken a területeken pozitív változások történnének.

Kiss László beszélt arról is, hogy mintegy tíz éve tanár, ezért az oktatással, a kultúrával is foglalkozni kíván az Országgyűlésben.

Véleménye szerint választási sikerét annak köszönheti, hogy a kerületben élőket érdeklő kérdéseket válaszolta meg. Mint mondta, nagy az elégedetlenség a kerületben, ami abból is látszik, hogy a lakosok kétharmada a kormány ellen voksolt.