mszp.hu | önkormányzat 2014 közlemény Miskolc
2014. szeptember 16. 16:31

A Jobbik ne hergelje a kiliániakat!

A 2011-ben üzembe helyezett kiliáni biomassza fűtőmű kapacitása elegendő, a hőigény 92,8%-át képes ellátni. Bővítése így jelenleg nem szükséges, mi nem is támogatjuk. 

Ettől függetlenül meggyőződésünk, hogy minden változtatás, fejlesztés előtt tájékoztatni kell a környéken élőket, s egy esetleges beruházást az ottaniak egyetértése mellett szabad csak megvalósítani. 
Bartha György önkormányzati képviselőként, egyébként hozzáértő energetikusként az elmúlt években többször is ellenőrizte az üzemeltetést, gyakran bejelentés nélkül is megjelent a fűtőműnél, hogy az emissziós adatokról tájékozódjon.

Ezt azonban rendszeressé, az ott élők, illetve független szakértők bevonásával intézményessé kellene tenni. Ebben számíthatnak a segítségünkre, mi magunk, a szakértőink minden civil környezetvédőt támogatnak ilyen ügyekben. 

Szerencsétlen dolog viszont, hogy a Jobbik a fűtőmű ügyében mást sem tesz, csak hergeli és uszítja a kiliániakat. Politikai haszonszerzés reményében mindenféle alapot és konkrétumokat nélkülözve azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha egy ilyen fűtőmű üzemeltetése szükségszerűen káros lenne, s okvetlenül ártana a környezetnek. Ez természetesen aljas hazugság, gusztustalan politikai manőver.

Az meg aztán mindennek a teteje, hogy pont az a Jobbik tetszeleg most a környezetvédő szerepkörében, amely néhány hónappal ezelőtt csuklás nélkül támogatta az Orbán-Putyin atommutyit, azaz a paksi atomerőmű bővítését. A szoros oroszországi kapcsolatairól hírhedté vált, a közpénzek felhasználásáért látszólag folyton aggódó párt ráadásul szó nélkül hunyt szemet a nemzetközi pályáztatás mellőzése, a titkos szerződés, a gyanús kölcsönügylet felett.

Úgyhogy inkább ne keltsék a hangulatot Miskolcon, a Kiliánban, először saját maguk identitásával számoljanak el.

Varga Andrea és Bartha György, a Kilián lakótelep képviselőjelöltjei, 
MSZP-DK-Együtt-Miskolc Lokálpatrióta Egyesület