A kormány a Főgáz többségi tulajdonát is meg akarja szerezni

A budapesti MSZP szerint a kormány a Főgáz kisebbségi részvénycsomagjának megvásárlása után arra készül, hogy a többségi tulajdont is megszerzi a fővárosi önkormányzattól.

Erről Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője és Tüttő Kata közgyűlési képviselő beszélt csütörtökön sajtótájékoztatón.

Horváth Csaba szerint az Orbán-kormány a kórházak, az iskolák és más fővárosi vagyontárgyak államosítása után a hírek szerint úgy tesz, mint a betörő, aki visszamegy a kirabolt lakásba az ezüst kiskanalakért.

Az MSZP alelnöke valószínűsítette, hogy a kormány zsarolja a főváros vezetését, hogy adja el a Főgáz többségi tulajdonát.

Tüttő Kata azt mondta: az államosítással nem lenne olcsóbb a gáz, hiszen az árakat most is központilag szabályozzák, és az ellátásbiztonság sem javulna.

Szerinte a főváros a tranzakcióval csak a töredékét kapná vissza annak a pénznek, amit az Orbán-kormány elvett tőle, és ami miatt nincs forrás például a hármas metró felújítására.