A korrupció három éve

Nem érti. Orbán Viktor nem érti, mi a baj. Szerinte a trafikpályázat pusztán arról szól, hogy van ötezerötszáz nemzeti dohánybolt, és két embernek – egész nap dolgozva – koponyánként leeshet 150-200 ezer forint. Ha ez volna is az igazság, erre akkor se lehetne büszke a miniszterelnök. Ugyanis közben negyvenezer vállalkozó család megélhetése odavan. Ötezeré a haszon, negyvenezeré a kár, és ezzel Orbán Viktor elégedett. Már ez is sokat elmond a kormányról.

Ám a teljes igazság ennél sokkal-sokkal durvább.

Szekszárd és Hajdúszoboszló után már Jászapáti is elesett. Az ottani polgármester saját magát buktatta le nagy ügyetlenségében. Nyilatkozott arról, hányan pályáztak a településéről dohánykoncesszióra, holott hivatalosan csak a nyertesek számát és kilétét ismerhetné. Mikor ezt az MSZP szóvá tette, önmagát is cáfoló magyarázkodásba fogott. Ki is nevethetnénk, hogyha nem tisztességes emberek megkárosítását próbálná fedezni a jászapáti polgármester hazugsága.

Kiderült továbbá, hogy Gyulay Zsolt nem csupán szervezte a trafikmutyit, de környezetében szép számmal hasznot is húztak belőle. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hazudott, mikor korábban egyetlen családtagja érintettségéről számolt be. Valójában sógora mellett sógornője is pályázott és a család összesen öt koncessziót nyert el. Ismerve a helyi barátok, rokonok, üzlettársak, csókosok eseteit, ez véletlennek aligha nevezhető.

Az állami monopóliummá tett dohányárusításból busás hasznot hajthatnak be a kiválasztottak. Ezek a kiválasztottak nagyrészt a Fideszhez közel állnak. A kampány idején le kell róniuk majd a hálájukat. Pénzzel és kampánymunkával fogják segíteni a Fidesz 2014-es választási hadjáratát.

Mindez nem hirtelen ötlettől vezérelve pattant ki a Fidesz-vezetők fejéből. Kiderült, hogy már 2009-ben, Matolcsy György kutatóintézetében elkészültek a tervek a dohánykereskedelem monopolizálására. A tervezgetésbe már akkor bevonták azt a Continental Dohányipari Zrt-t, amely a mostani trafikmutyi egyik fő nyertese, és amely több szállal kötődik Lázár Jánoshoz. Vagyis a Fidesz már négy éve készült arra, hogy az állam foglyul ejtése után pártirányítással kiépítse helyi hűbéreseinek hálózatát.

Olyan minta ez, amely általánosan érvényesül a mai Magyarországon. Pontosan ez történt a cinkelt földpályázatok ügyében, ami szintén több ezer család megélhetési lehetőségét semmisítette meg azért, hogy kevesek gazdagodását biztosítsa. Ahogy a földeket helyben sosem lakó vállalkozók szerezték meg, úgy a trafikokat számos esetben olyanok üzemeltethetik, akik soha korábban nem foglalkoztak kereskedelemmel. A közös vonás: hűség az állampárthoz, a Fideszhez, amely majd egyszer kérni fog tőlük valamit. Ugyanez történik az út- és vasútépítések kapcsán, ahol a Közgép nem tud veszteni a pályázatokon, vagy a hirdetési piacon, ahol a Simicska-érdekeltségek sokszor legfeljebb egymással "versenyeznek" falból - miközben a lapokat rég leosztották.

A Fidesz pedig továbbra sem áll le. A héten látott napvilágot egy olyan szakértői anyag, amely a nemzeti alkohol kvótáról, magyarul a szeszes italok árusításának monopolizálásáról szól. Ugyanaz a történet, mint a cigaretta kapcsán: az államosítás után a Fidesz fogja elosztani a családtagok és a haverok között az árusítás jogát. Már csak az a kérdés, hogyan hozzák ezt összhangba Orbán Viktor egyik kedvenc döntésével, az otthoni pálinkafőzés jogával. Ha ez sikerül, megkezdődik a dohánytermékektől már megfosztott kisboltosok végső térdre kényszerítése.

Nem tévedés, nem véletlen, nem kisiklás, ami zajlik. Ez maga a rendszer. A központosított korrupció az Orbán-rendszernek nem mellékes velejárója, hanem alapvonása. Az állami korrupció a rendszer maga. Az Orbán-féle kormányzás három éve a korrupció három éve.

A Fidesz sosem fog leállni. Nekünk kell megállítanunk.