A (külföldi) munka ünnepe

A (külföldi) munka ünnepe
Orbán Viktor miniszterelnök a 2010-es, „földindulásszerű” választási győzelme utáni századik napon azt mondta: az elmúlt napokban „létrejött a politikai alap, amelyre fel lehet építeni azt a felépítményt, amely egymillió új munkahelyet jelent a következő években.” De beszélt a Fidesz despotikus elnöke a munka becsületéről, a munka alapú társadalom megteremtéséről, teljes foglalkoztatottságról is.

 Ehhez képest hat év alatt csak becstelenség, lopás alapú politikai rendszer és a baráti-rokoni kör teljes foglalkoztatottsága valósult meg. A beígért és biztos munkahelyek pedig valójában külföldön várják a fiatalokat. Aki tisztes megélhetést, kiszámíthatóbb jövőt és korrekt viszonyokat akar, többségében távozik Magyarországról. Az elmúlt években tízszer annyi szakember vándorolt ki hazánkból, mint ahányan a helyükre érkeztek. A kivándorlók nagy része fiatal diplomás, a kormányváltás után kivándorlók csaknem nyolcvan százaléka negyven év alatti. Naponta három orvos és két ápolónő hagyja el az országot és keres magának munkát külföldön. Sokkoló, de a 34 év alatti férfiaknak több mint háromnegyede gondolkodás nélkül elmenne külföldre munkát vállalni, ha felkínálnának neki egy jó lehetőséget. Csak tavaly annyian mentek el az országból, ahányan Salgótarjánban laknak. A Fidesz átverte a tisztességes munkából megélni akaró tömegeket. Ha az Európai Unió nem garantálná a határok nélküli szabad munkavállalás lehetőségét, a beszorított százezrek már bizonyosan rágyújtották volna Orbánra az országot. Ezért is jobb neki, ha az aktív, tenni tudó és akaró fiatalok inkább messzire mennek. A Fidesznek nem hiányoznak. Magyarországnak annál inkább.

A mai napon nem csupán a (külföldi) munkát ünnepeljük, de hazánk tizenkét évvel ezelőtti uniós csatlakozását is. A napot, amelyre generációk vártak és amely új időszámítást, lehetőséget hozott.  Bicskanyitogató, ahogyan a jelenlegi kormányfő minden eszközzel tépi ezt az európai közösséget, közben milliárdos forrásokat nyalábol fel tőle a legszűkebb bizalmi körének. A Fidesz habzsoló elitje tulajdonképpen a dolgozó magyar emberekből és az Európai Unióból dőzsöl pofátlanul. Eközben előbbit megveti és megalázza, utóbbit elveti és meggyalázza. Magyar tragikomédia zajlik, nevetni való poén nélkül.

785 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Nyolcvankilencedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István, 
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő

Kell az euró!

2017-08-15 15:16

Kapcsolódó párttagok