Belföld | Kiskunfélegyháza
2012. október 15. 09:26

„A lábukkal szavaznak”

Ezt mondták azokra, akik a diktatórikus NDK-ból a demokratikus NSZK-ba szöktek.

 


Ez a kijelentés ma ismét időszerű.

A Fidesz-KDNP kormányzat tette időszerűvé. Demagógiáik ugyanis ma már hatástalanok. Egyre kevesebben hisznek nekik, mert egyre többen látják, hogy a helyzet tarthatatlan. Ezért hagyják el az országot a fiatalok is, “lábukkal szavazva” a második Orbán-kormány ellen.

A legújabb statisztikák döbbenetes adatokat tartalmaznak erre nézve. És azt is bizonyítják, hogy ebből a szempontból különösen veszélyeztetett területek is vannak.
Az egészségügyi dolgozóké ilyen.

Nekik sok mindent ígért a kormány. De leginkább anyagi és személyes megbecsülést. Azonban a valódi fedezet nélküli bérkiegészítés, amelyet rendkívül igazságtalan módon vezettek be, még messze nem elég, hogy itthon tartsa őket. Ezzel pedig pontosan legfontosabb kitűzött célját nem érte el.

Bizonyítja ezt az is, hogy az év első félévben közel 1000 fiatal orvos és ápoló kérte ki a kinti elhelyezkedéshez szükséges engedélyt. Ez kétszázzal több a tavaly regisztráltak számánál.

Az MSZP tisztában van a helyzet tarthatatlanságával. Ezért új programot készít az egészségügyi bérfejlesztés ügyében. Pártunk ezt egyszer már megtette, kormányzóerőként.
 
Most ismét nekifog ennek a munkának, a magyar orvosok, rezidensek, szakápolók külföldre vándorlásának megakadályozására, nehéz helyzetük tisztázásának érdekében.

Mi, Bács-Kiskun megyei fiatal szocialisták is megelégeltük az értékes munkaerő kiáramlását az országból. Ez generációnk alapproblémája, amely megyei szinten is igen jelentős gondokat okoz. Főleg most, mikor kórházakat számolnak fel nálunk, például Kiskunfélegyházán.

Ezért a következő hetekben, hónapokban sokkal többet fogunk ezzel foglalkozni. A megyében és Kiskunfélegyházán is, egyaránt megpróbáljuk felhívni a figyelmet ezekre a törekvésekre.

A célunk, hogy lábbal szavazás helyett ismét legyen lehetőségünk demokratikus körülmények között szembenézni a problémákkal!

Eszik Bence,
az MSZP Kiskunfélegyháza elnökségi tagja,
a SOCIETAS – Baloldali Ifjúsági Mozgalom Bács-Kiskun megyei elnöke