mszp.hu | Belföld, Külföld | elvándorlás közlemény
2016. június 08. 16:24

A magyar reformok működnek, a magyar fiatalok meg elmenekülnek

A magyar reformok működnek, a magyar fiatalok meg elmenekülnek
Szégyen, hogy egy év alatt mindössze 100 magyar fiatalt sikerült hazacsábítania az Orbán-kormánynak a 600 ezres kivándorolt magyarok közösségéből. Ezzel a tempóval még 6000 évre van szükség ahhoz, hogy minden, a kilátástalanság elől külföldre menekülő magyar újra szülőföldjén találhassa meg a boldogulását.
A kivándorlás a 2010-es kormányváltás után gyorsult fel, már minden tizedik magyar a végleges külföldre költözést fontolgatja. Az Egyesült Királyságban már sok százezer fiatal keresi a megélhetését, Angliában annyi magyar gyermek születik, mint egy magyarországi megyében. A nemzet kiürül, a nemzetinek mondott kormány pedig tétlenül nézi.
 
Csak Angliában ezernyolcszáz magyar orvos dolgozik, az egészségügyi szakdolgozók száma pedig ennél is jóval több. Akit valóban érdekel a nemzet sorsa, az duma helyett cselekszik. A mai napon személyesen tárgyaltam Vytenis Andriukaitis egészségügyért felelős uniós biztossal, hogy közös programot, alapot és megoldást találjunk például az egyre súlyosabb orvos-elvándorlás problémájára.
 
Tudjuk, hogy Orbán Viktor még hosszú évekre szeretné bebetonozni magát a hatalomba, de Magyarországnak ennyi ideje nincs. Az elvándorlás problémájára megoldásokat kell találni, de erre ez a kormány láthatóan nem képes. Újkori Trianon felé robogunk, így kirakatprogramok helyett valódi válságtervre és valódi intézkedésekre van szükség. Most!
 
Ujhelyi István,
az MSZP alelnöke, EP-képviselő

Kapcsolódó párttagok