2012. augusztus 21. 12:43

A megélhetetlenség felé

Úgy köszönt az országra a szeptember, hogy Orbán Viktor álombeli céljaiból és rózsaszín ígéreteiből egyetlen betű sem teljesül. Ellenben az élet minden területe egyre drágább lesz. Méghozzá jelentősen.


A megélhetetlenség szakadéka felé száguld az ország. A Matolcsy-féle teljes dilettantizmusnak hála Magyarország minden – nem fideszes oligarcha – polgárának üresebb lesz a pénztárcája. Aki nem tud meríteni a narancsos barátok által a közkasszából kilopott pénzből, az súlyos bajba kerülhet. Íme a tények: egyetlen év alatt a tojás 34 százalékkal lett drágább, a kakaó 20 százalékkal, a párizsi, a kolbász és a liszt nagyjából 10 százalékkal, a gyógyszerek 4,2 százalékkal kerülnek többe; a háztartási energia 6,3, ezen belül a távfűtés 8,4 százalékkal emelkedik, az üzemanyagok 12,2 százalékkal drágulnak.

Ezek az Orbán-Matolcsy tengely értelmetlenül unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikájának az eredményei. Világosan látszik, hogy az elszegényedő milliók tovább szegényednek, a négymillió szegény országából jövőre akár öt (vagy ki tudja hány?) millió szegény országa is lehet.

Az oligarchahatalomnak csak néhány, a társadalom fölött álló kiválasztott lehet a nyertese: a közgépes baráti kör, a csatlósmédia vezérei, és néhány kiváltságos talpnyaló. A gazdasági adatokból mára egyértelművé vált: a matolcsyzmus megbukott, ez az irány tarthatatlan, szakadékba löki az országot. Felszólítjuk ezért Orbán Viktort, menessze gazdasági miniszterét, majd maga is mondjon le a miniszterelnökségről, hogy egy teljesen új, hozzáértő kormány kezdhesse el Magyarország újjáépítését!

Tukacs István,
országgyűlési képviselő