mszp.hu | Belföld | önkormányzat 2014
2014. október 02. 15:54

A miniszterelnök szelektív memóriája

Dr. Gurmai Zita, az MSZP Országos Elnökségének tagja Nagyatádon, a párt Somogy megyei listavezetőivel, Sárdi Árpáddal és Csendesné Murányi Ibolyával tartott közös kampányrendezvényt. Gurmai Zita beszédében hangsúlyozta az uniós fejlesztések fontosságát és beszélt arról, hogy a nyugodt, átgondolt politikai döntések hozhatnak eredményt a jövőben és csak ezek szolgálhatják a helyi közösségek érdekeit, nincs szükség a kormánypárt fenyegetéseire, zsarolásaira az uniós források kapcsán.

Az MSZP elnökségének tagja elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök emlékezetéből sok minden kimarad. Ma már szelektíven emlékszik vissza a rendszerváltásra és most már az elmúlt évek történéseire is. A Nagyatádon felavatott tanműhelyről elég sokat olvashattunk az országos sajtóban, arról viszont már kevesebbet, hogy a tanműhelyt kialakító vállalkozás korábban többször is fejleszthetett uniós forrásból. A miniszterelnök szelektív memóriáját mutatja az is, hogy az EU ellen vívott szabadságharca közben szereti elfelejteni, hogy Magyarországon az állami fejlesztések 97 százaléka uniós támogatásból valósul meg.

Az egész országban ez a helyzet: szinte csak az unió támogatásával valósulnak meg fejlesztések és Orbán mindent saját sikerének ad el, számára a látvány mindennél fontosabb, az igazságra, a hitelességére pedig már egyáltalán nem ad.

Az uniós források felhasználásának legszebb példája a Budai Vár lábánál lévő Várkert Bazár felújítása. A beruházást teljes egészében az unió fizeti, Orbánéknak csak az építést kellene jól csinálni, de ez sem megy. Már kétszer is átadták, de még most sincs kész. Pedig már egy hónap eltelt a második átadás óta is. Ebből is látszik a Fidesz politikája: nem az számít, hogy az embereknek jó legyen, csak az, hogy a sajtóban villoghassanak.

A miniszterelnök néhány hete aláírta az Európai Bizottság elnökével együtt az EU stratégiai és kohéziós fejlesztési alapjából 2014 és 2020 között a Magyarországra érkező pénzekről szóló megállapodást. Az összeg nagysága sajnos úgy tűnik növelte a szelektivitást és Orbán Viktor sokadszorra felejti el, hogy Magyarország az európai közösség része. Európában az ilyen hozzáállást nem tisztelik. Ezért is vesztette már el a hitelességét Európában és itthon is a miniszterelnök.