mszp.hu | Belföld | közlemény sztrájk
2016. március 30. 13:50

A MSZP bevezetné a polgári engedetlenséget támogató szolidaritási sztrájkot

A MSZP bevezetné a polgári engedetlenséget támogató szolidaritási sztrájkot
Mivel a Fidesz elnyomó törvényei szinte lehetetlenné teszik a jogszerű sztrájkot Magyarországon, az MSZP – a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel egyetértésben – egy olyan törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné, hogy a jövőben a szakszervezetek polgári engedetlenséggel is szolidárisak lehessenek, illetve azt szervezetten támogathassák.
Ez a törvényjavaslat azt is garantálja, hogy a munkavállalókat semmilyen retorzió ne érhesse, ha bármikor a jövőben a mai, a Tanítanék Mozgalom által szervezett állampolgári engedetlenséghez hasonló demonstráción részt vesznek.
 
Az MSZP szerint abszurd, hogy ma Magyarországon bárkinek is félnie kelljen a véleményének kinyilvánítása miatt. Az ilyen ország nem demokrácia, a vezetői pedig nem demokraták!
 
Az MSZP olyan országért dolgozik, ahol senkinek sem kell féltenie sem az állását, sem a gyermekét azért, mert ki meri mondani az igazságot. Mostani törvényjavaslatunk is egy ebbe az irányba tett lépés. 
 
Lukács Zoltán,
MSZP-alelnök, frakcióvezető-helyettes

Kapcsolódó párttagok