mszp.hu | Belföld, Gazdaság | mobiltelefon áremelés
2015. július 02. 12:23

A szakszerűtlen kormányzás eredménye: a világtrenddel ellentétes áremelés és kapkodásra ítélt ügyintézés a mobilszférában

Órákon át tartó sorban állás, a telefonos és az internetes ügyfélszolgálatok elérhetetlensége, többszázezer elégedetlen, dühös és becsapott ügyfél. Ez is a szakszerűtlen és korrupciógyanús ügyletekkel átitatott kormányzás számlájára írható - jelezte Baja Ferenc csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint az elmúlt napok kellemetlenségeiért a Telenor ügyfélszolgálatainál nem kizárólag a szolgáltató tehet: a kialakult helyzetért súlyos felelősség terheli a kormányzatot, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot is.

Felvetődik a kérdés, hogy Magyarországon miért emelkednek az eleve drága távközlési szolgáltatások díjai, amikor azok a világon jellemzően csökkennek. A kormányzat egyrészt eleve befagyasztotta a versenyt, nem téve lehetővé újabb szolgáltatók megjelenését a piacon, sőt a Fidesz-kormány által alapított állami tulajdonú (MPVI) szolgáltatót már fel is számolta, a költségvetésnek 10-12 Mrd közvetlen kárt okozva.

Egy szakmai kormány szakszerű intézkedései árcsökkentő hatásúak lehettek volna. Ezzel szemben a kormány a szektort különadóval sújtotta, és rendkívüli terhekkel ellehetetlenítette a megvásárolt frekvenciákon az új fejlesztések megvalósítását. Az áremelés ezek ismeretében borítékolható volt. A kormány az EU országok és a korábbi hazai gyakorlattól eltérően nem 15, hanem 20 évre adta el a legszűkösebb nemzeti vagyonelemet, a frekvenciát anélkül, hogy a frekvenciagazdálkodással kapcsolatban széles társadalmi bázison egyeztetett stratégiát alkotott volna. Ezzel a lépéssel gyermekeink elől vették el a modernitás lehetőségét, mert semmilyen feltétel nem adott arra, hogy a rohamosan fejlődő mobiltávközlési technológia eredményei hazánkban is kiépüljenek.  

A napokban kialakult botrányos helyzetért, a díjemelés bevezetésének előkészítetlenségéért, a kormányzat és a szolgáltatók is felelősek. A botrányos helyzetek azonban elkerülhetőek lettek volna, ha az NMHH szakszerűen és körültekintően jár el, és a szolgáltatók által bejelentett áremeléssel kapcsolatos hatósági eljárás felfüggesztése után figyelembe veszi azt, hogy a több millió előfizető számára csupán két munkanap marad a „kétoldalúnak” nevezett szerződéstől való elállásra. A kellő gondosság, az előrelátás, az állampolgárok érdekeinek képviselete a kormányzattól elvárható lett volna, és az NMHH számára minden eszköz rendelkezésre állt, hogy a díjemelés bevezetésének határidejét elhalasztassa.

A „kétoldalú” szerződés a jelenlegi formájában eleve nem korrekt. Milyen szerződés az, amely azon szerződő fél számára, aki nem nyilatkozik az elfogadásáról, érvényes, ahhoz viszont, hogy a szerződést ne fogadja el valaki, nyilatkozatot kell tennie? Jó irány, és kifejezetten értékelhető dolog volt a kormány részéről, hogy megtiltotta az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, azonban ezt a kiskaput bennhagyva lényegében továbbra is egyoldalú szerződésmódosításra nyújtanak lehetőséget. Sokkal erősebb fogyasztóvédelmi intézkedésekre van szükség ebben a szektorban, amelyben láthatóan a fogyasztó van leginkább kitéve kockázatnak a sok szereplő közül.

A kormány és annak szervei nem az állampolgárok érdekeit vették figyelembe, amikor szűk határidőt állapítottak meg. Az is bebizonyosodott, hogy a szolgáltatók pedig nem tudtak ilyen határidővel tisztességes, európai ügyfélszolgáltatást nyújtani. A helyzet tanulságos.

Arra szólítjuk fel a Hatóságot és az érintett szolgáltatókat, hogy kérjenek bocsánatot az ügyfelektől az okozott kellemetlenségekért, és adjanak garanciákat arra, hogy ehhez hasonló helyzetet nem teremtenek a jövőben.

A Magyar Szocialista Párt Internet és Informatikai Tagozatának szakmai álláspontja szerint a távközlési ágazatban jelentős gazdasági potenciál rejlik, és megfelelő stratégiával, valamint szakszerű kormányzati munkával a szektor dinamikus fejlődése mellett az árak csökkentése érhető el.

A távközlési szektor a világon mindenhol a gazdaság húzóágazata, a szektort érintő különadó bevezetéséig Magyarországon is az volt, egészen a szektort érintő különadó bevezetéséig. A dinamikus fejlődés mindenhol árcsökkenést eredményezett, míg nálunk a kormány szakszerűtlen politikája és a különadó következtében ezzel ellentétes a trend.

Annak érdekében, hogy a távközlési szolgáltatásokat egyre növekvő mértékben igénybe vevő lakosság terhei csökkenjenek, az MSZP felszólítja a kormányt, hogy a távközlési szférában világtrendként jelentkező árcsökkenés magyarországi érvényesülése érdekében vezesse ki a távközlési különadót, azzal ne lehetetlenítse el az ágazaton belüli piaci versenyt.

A Magyar Szocialista Párt véleménye szerint a távközlési szektor ismételten dinamikus fejlődési pályára állítása a XXI. század elengedhetetlen követelménye, ezért felszólítja a kormányt és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot, hogy dolgozzon ki olyan programot, amely a szolgáltatók bevonásával, a piaci verseny keretei között a fogyasztók részére nyújtott szolgáltatások bővítése révén Magyarországon is hozzájárul távközlési szolgáltatások, különösen a mobiltelefon és az internet díjának csökkenéséhez.