Belföld | holokauszt Jobbik
2013. január 26. 13:00

A szélsőségeket le kell kapcsolni!

Magyarország megítélésének, becsületének ártanak a Jobbik által képviselt szélsőséges eszmék, ezért a demokrácia híveinek őket kellene egyszer s mindenkorra, közösen lekapcsolni.

 

Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja, országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a holokauszt január 27-i nemzetközi emléknapjára emlékeztetett, úgy fogalmazott, a szélsőségeket le kell kapcsolni, "el kell takarítani a nemzet politikai hulladékát".
 
Szanyi Tibor a tőle megszokott keménységgel bírálta Tarlós István főpolgármestert is, aki szerinte a szélsőségesek oldalára állt azzal, hogy nem volt hajlandó csatlakozni ahhoz a kezdeményezéshez, amely a római Colosseum díszvilágításának lekapcsolásával tiltakozik a Jobbik politikája ellen. Mint mondta, a modern európai demokrácia lényege a kisebbségek védelme, ez alól pedig csak egyetlen kivétel létezik: a szélsőségek, amely ellen mindig fel kell lépni.
 
A Jobbik, illetve az általa képviselt antidemokratikus, antiszemita és rasszista szellemiség nem csak az itthoni közéletet szennyezi, hanem Magyarország nemzetközi renoméján is foltot ejt. S ez ma már nem csak a magyar demokráciáról még megmaradt morzsáiról, az egyetemes emberi és polgári jogok hazai érvényesüléséről szól. A sötétség igizai felelősei nem csak jó hírünket, hanem például a forint árfolyamában megjelenő nemzetközi befektetői bizalmat is egyre mélyebbre ássák. Ezért pedig a mindennapokban is egyre súlyos árat kell fizetnünk.