mszp.hu | Belföld | Szociális Munka Napja
2017. november 10. 15:34

A szociális dolgozók problémáit csak egy baloldali kormányváltás oldhatja meg

A szociális dolgozók problémáit csak egy baloldali kormányváltás oldhatja meg
Hála és köszönet illeti a szociális munka napján azokat a szociális dolgozókat, akik erejükön felül, sokszor magukra hagyva és kilátástalannak tűnő körülmények között igyekeznek segíteni elesett honfitársaikon.
Szociális munkásnak lenni elhivatottság. Bizonyítja ezt, hogy a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg dolgozó mintegy 93 ezer ember sokszor nehezebb körülmények között él, mint azok, akikről gondoskodniuk kell. Többek között az ő szolidaritásuk és segítőkészségük teszi emberivé társadalmunkat.
 
Ma sajnos a hatalom a nélkülöző, kirekesztett emberek és az őket segítők ellen fordult. A Fidesz-kormány nem ad támogatást, sőt, még el is vesz azoktól, akiknek szinte semmijük nincs. Elvesz fizetést, megvon járadékot, megfoszt a fedéltől. Ezen változtatni kell!
 
Nyolc szűk esztendő elteltével már mindenki tudja: a nélkülözőkön és az őket támogató szociális munkásokon csak a kormányváltás segíthet. Az MSZP az erőfeszítéseikhez méltó fizetésemelést ad a szociális területen dolgozóknak, helyi kollektív szerződésekben biztosítjuk számukra a kedvezőbb munkajogi és munkabiztonsági feltételeket és a törvényen felüli garantált juttatásokat. A szociális terület dolgozói mindezt csak egy baloldali kormánytól remélhetik.
 
Molnár Gyula
az MSZP elnöke
 
Korózs Lajos
a Népjóléti bizottság alelnöke