mszp.hu | turizmus
2014. április 05. 20:22

A turizmus sikeres fejlesztés elképzelhetetlen a közlekedési lehetőségek összehangolása nélkül!

„Európa gazdaságának újraindítása és megújítása során nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a vasúthálózat kialakulása a kontinens egyik legjelentősebb ipari és történelmi öröksége. A vasút fejlődése megteremtette a lehetőséget a távolabbi, szociálisan-, és gazdaságilag elmaradottabb térségek sikeres és gyors felzárkózásához. Napjainkban érdemes foglalkoznunk azzal is, hogy a vasúti közlekedés célirányos fejlesztése, miként hangolható össze a turisztikai célú beruházásokkal.” – hangsúlyozta Gurmai Zita, az Európai Parlament Közlekedési és idegenforgalmi bizottságának szocialista tagja, az Európai Múzeum-, és Turista Vasutak Szövetségének (Fedecrail) éves konferenciáján.

„A Fedecrail szövetség négy éven belül immár a második alkalommal rendezi meg Magyarországon az éves konferenciáját. Köszönhetően a szíves vendéglátásnak, a Magyar Vasúttörténeti Park egyedülállóan gazdag gyűjteményének, és Gurmai Zita támogatásának.” – mondta el David Morgan, a Fedecrail elnöke.

A szakmai fórumon Brian Simpson, a Közlekedési és idegenforgalmi bizottság szocialista elnöke is előadást tartott az Európai Parlamentben született Ipari örökség-, falusi és agroturizmus jelentésről, melynek célkitűzései szorosan kapcsolódnak a Fedecrail tevékenységéhez. „Fontos, hogy újra felismerjük a vasúti közlekedésben rejlő lehetőségeket, melyek az áruk és termékek környezetkímélő és gyors szállításán túl a turizmus számára is hasznosíthatóak. Európa a világ első számú turistacélpontja, ennek a rangnak a megtartása céljából a bizottság kialakított egy turizmussal foglalkozó munkacsoportot, amely az Európai Bizottsággal folytatott közös munkában segíti ezt a folyamatot.” emelte ki Gurmai Zita.

„A turizmus fejlődésének kulcskérdése a megközelíthetőség biztosítása, amely integrált fejlesztést kíván. Az egyes turisztikai célpontok vonzóságát növelni lehet a szállások és a közlekedési eszközök könnyebb elérhetőségével és összehangolásával. Minél több speciális igényt tud kielégíteni egy térség, annál inkább vonzóbbá válik a turisták számára. A felsorolt célok megvalósításához az állami,- és a magánszektor együttműködése szükséges, melyet az Unió különféle programok segítségével támogat. Az új európai turizmus politika alapvetően két fajta forrást kínál a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban: egyrészt a különféle operatív programok számos támogatást nyújtanak a vállalatok és a KKV-k számára; másrészt a kohéziós források meghatározott része is felhasználható turisztikai célú beruházásokra.” – zárta előadását Gurmai Zita, szocialista képviselő.