A végtelenített trafikmutyi látható vége

Nincs nyugalom a trafikmutyi körül. Az Orbán-kormány minden jel szerint újabb dobásra készül: módosítanák a Fidesz-hatalom három évének leghírhedtebb mutyitörvényét.

Az, hogy a változtatással az iskolák környékén szeretnék felszámolni a mutyiboltokat, szimbolikusan helyes lépés. Az MSZP többször is felszólította a kétharmados többséget (sőt, az önkormányzatokat is), hogy szabályozzák ezt a kérdést.

Azonban mindent elárul a valódi indokokról, hogy a dohányzás visszaszorítása és a kiskorúak védelmében alkotott törvénybe csak most jutott eszükbe belevenni ezt a szabályt. Ma már egy ország tudja, hogy a trafiktörvény kizárólag a Fidesz üzleti érdekeit képviselte.

A másik tervezett változtatás bizonyos üzletházak területéről tiltaná ki a Fidesz-trafikokat. Ez megint a Fidesz és a trafikokat kézben tartó maffiacsaládok, különösen a felcsúti Mészáros család gazdagodási céljait kívánja támogatni, nem pedig a dohányzók vagy a nemdohányzók érdekeit szolgálja.

A dohánykereskedelem hatalmas bevételeinek elosztását szeretné ezzel Orbán maffiakormánya precízebben meghatározni.

Ebből a két lehetséges módosításból is kiviláglik, a trafikmutyi az Orbán-rezsim három évének legnagyobb átverése, a rendszerváltás legpofátlanabb lépése, a bűnszervezeti módszerek kormányzati szintre emelése.

A maffiakormányzásnak, a rendszerszintű lopásnak és mutyizásnak tavasszal véget vetünk! A választók akaratából el fogjuk zavarni Orbán Viktort és kormányát, gyászos örökségüket pedig felszámoljuk!

Szanyi Tibor
országgyűlési képviselő