Áder nem államfőként, hanem fideszes pártkatonaként döntött

Az MSZP az alapvető jogok biztosához fordul, hogy kezdeményezze a Fővárosi Közgyűlést érintő önkormányzati választási törvénymódosítás alkotmánybírósági felülvizsgálatát. Miután Áder János államfő aláírta a törvénymódosítást, az MSZP frakciója közvetlenül is kifogást nyújt be az Alkotmánybírósághoz – ám mivel ehhez a törvényhozás tagjainak 25 százalékának aláírása szükséges, várjuk minden képviselő támogatását, akinek fontos a magyar választások tisztasága.

Áder János a mostani döntésével bebizonyította, hogy az államfői pozíció számára nem felelősség, hanem csupán egy üres póz. Államférfi helyett csak egy, az öltönye alatt narancssárga mezt viselő pártkatona, hiszen aláírta azt a választási törvényt, amely a leadott szavazatokhoz képest a Fidesz számára 25 százalékkal több mandátumot biztosít a fővárosban. Áder ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy a szabad és korrekt választásoknál fontosabb számára a teljhatalomra törő Orbán Viktor parancsa.

Az pedig, hogy a köztársasági elnök kézjegyével szentesítette a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát súlyosan korlátozó reklámadót is, arról árulkodik, hogy Ádert nem érdeklik az ellenzéki pártok, a civil szervezetek és a különböző médiumok tiltakozásai. A köztársasági elnökben dolgozó fideszes pártfegyelem nem csak az általa betöltött hivatal elvárásait írta felül, hanem a demokratikus elkötelezettséget is.

Lukács Zoltán
frakcióvezető-helyettes