MTI/mszp.hu | Belföld | március 15 Miskolc
2014. március 14. 21:23

Aki elégedetlen a kormánnyal, annak szavaznia kell

Párhuzamot vont 1848 és 2014 között Gúr Nándor a kormányváltó erők március 15-i megemlékezésén, pénteken Miskolcon, kiemelve: 166 évvel ezelőtt a márciusi ifjak felelős kormányt és sajtószabadságot követeltek, ez pedig ma is aktuális.

Az MSZP alelnöke a Kossuth-szobor előtt összegyűlt mintegy ötszáz ember előtt arról beszélt, hogy 1848-ban az akkoriak azt akarták, hogy a Magyarországon élő emberek jobban éljenek.

"Itt az idő, talpra magyar, ez az ország nem Orbáné, ez az ország minden magyar emberé" - mondta, hozzátéve: április 6-án választhatunk, "tegyük meg, válasszunk", hogy Magyarországon jobban, biztonságosabban lehessen élni, hogy ne a szegénységben és ne a félelemmel terhelt mindennapokban kelljen eltölteni az időt.

Az ellenzéki politikus kijelentette: április 6-a "vízválasztó" lesz Magyarország életében, mindenkinek, aki elégedetlen ennek a kormánynak a munkájával, el kell mennie szavazni. Úgy fogalmazott: most is időszerű az, amit 1848. március 15-én követeltek az akkoriak: felelős kormányt és sajtószabadságot.

Olyan kormányt akarunk, amely nem elvesz, nem kifoszt és elkoboz, olyan kormányt, amely nem parazita, élősködő, olyan kormányt, amely az emberért cselekszik - hangsúlyozta. Hozzátette: az a kormány, amely nem a nép érdekét szolgálja, "annak távoznia kell". Ezt a kormányt el kell küldeni, ez a kormány nem az emberek javát szolgálja, ez a kormány élősködik - mondta.

Fotó: MTI, Vajda János

Káli Sándor, Miskolc 2010-ig regnáló MSZP-s polgármestere a megemlékezésen úgy fogalmazott: "ez az ország ebben a formájában nem jó úton megy, ezért akarunk kormányváltást, ezért akarjuk azt, hogy akik úgy gondolják, hogy másképp kell csinálni, hogy a borsodi, miskolci embereknek is legyen jövője" (...), azok szavazzanak a váltásra.

Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője, képviselőjelölt az országban elsőként Miskolcon, 1898-ban felállított egész alakos Kossuth-szobor előtt azt mondta: ezt a szobrot békében és együttélésben állította az akkori Miskolc, "az akkoriak értették 1848 üzenetét, azt, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés". Értették, mert összekötötte őket ez város - tette hozzá.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott ünnepségen résztvevők ezután fáklyákkal a kezükben mentek el Deák Ferenc, Szemere Bertalan és Széchenyi István szobrához.