MTI/mszp.hu | Belföld | trafikbotrány
2013. május 04. 14:52

Alapos a gyanú, hogy megpróbálják nyilvántartani a baloldalaikat

Az MSZP szóvivője szerint valamiféle, a baloldalról készített lista állhat annak a sajtóban megjelent felsorolásnak a hátterében, amelyben a trafikpályázat "állítólagos" baloldali nyerteseiről írnak.

A Magyar Nemzet csütörtökön közölt egy listát, amelyik szerint több, az ellenzéki politikusokhoz rokoni és üzleti szálon is kötődő vállalkozó is  koncessziót nyert a trafikpályázaton.

Török Zsolt szombaton az MTI-nek azt mondta, miután a felsorolásban olyan kitételek szerepelnek, hogy "X. Y. baloldali politikus embere vagy  ismerőse", alapos a gyanú, hogy valamiféle "Kubatov-lista van a háttérben". Leszögezte, hogy a megjelent felsorolásban nem találhatóak "jelentős részben" baloldali vagy a baloldalhoz kötődő nevek.

A fideszes trafikmutyi révén a tolvajkormány 40 ezer család megélhetését teszi tönkre, s közben azzal a trükkel jön Lázár János és Orbán Viktor, hogy 100 családon talán segítenek. Ez álságos és jól jellemzi a kampánykormányzásukat. A Magyar Nemzet trafikosok felsorolása révén újabb fideszes trafikmutyistát leplezett le Madocsán.

Felszólítjuk a kormányt, hogy az egész trafikmutyit hatálytalanítsák, érvénytelenítsék. Kormányra kerülve ezt mi tesszük meg, ha ők erre nem hajlandók.

Válaszoljanak a tolvajkormány tagjai, vagy bármelyik fideszes politikus az alábbi kérdésekre:
1. A trafikmutyiban kik voltak az elkövetők?
2. Kik a felelősök a trafikmutyiért?
3. Kik voltak a felbujtók ?
4. Kik voltak a tettestársak?

Az politikus a Magyar Nemzet szombati hírére is reagált, amelyik szerint csalás gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség pénteken a Portik Tamás családi érdekeltségébe tartozó egyik kft. két vezetőjét Hódmezővásárhelyen. Szavai szerint egy olyan cég vezetőit vették őrizetbe, akikkel "Lázár János szoros kapcsolatban áll". A Miniszterelnökséget vezető államtitkár még a város polgármestere volt 2007-ben, amikor az önkormányzat egy barterszerződés keretében egy iskolaépületet értékesített a cégnek - mondta indoklásként.

Török Zsolt szerint az a kérdés, hogy Lázár János milyen gyakran találkozott a cégvezetőkkel, milyen mértékben érinti őt a Portik-ügy és ha üzleti kapcsolatban állt a két férfival, akkor meddig maradhat még a közéletben.