Belföld, Gazdaság | államosítás
2012. november 30. 14:55

Államosítás pénz nélkül Heves megyében

- Heves megyében dolgozók tömegei kerülnek az utcára 2013-ban: az oktatásból, a művelődés területéről, egészségügyből és a közigazgatásból. Átláthatatlan, kaotikus bizonytalanság van a közigazgatásban. Tizenhét munkanap van hátra az évből, ugyanakkor a dolgozók nem tudják, hogy mi vár rájuk januártól. Szétverik az önkormányzatokat. Nincsen helyi közösségszervező erő, ez is erősíti a munkahelyek csökkenését. A kistelepülésen élők vesztesei ennek a helyzetnek – kezdte a Török Zsolttal közösen tartott pénteki egri sajtótájékoztatóját dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő.

Jelentős pénzeket vonnak ki, megszüntetnek iskolákat. Indokolatlan mértékű államosítás, központi hatalom koncentráció folyik az országban. Ennek következménye, hogy tönkreteszik, visszafejlesztik Eger, Gyöngyös, Hatvan sokszínű, a helyi önkormányzatokra épülő iskolavárosi jellegét. A településeknek nem lesz beleszólásuk az iskolák életébe.
A kórházakban, járó beteg ellátásban pénz nélkül, műszerek beszerzése nélkül romlanak a feltételek. Hosszabbak a várólisták.

- Veszélyben Heves városban a járó beteg ellátás 600 milliós fejlesztése. Bizonytalan, hogy az európai uniós pénzt le tudják-e hívni. Az egri és a gyöngyösi kórház együttesen több mint 6 milliárdos fejlesztéseihez két éve hiányoznak az érdemi lépések. Gyermekotthonok működése van veszélyben. De fejetlenség van a megyei kormányhivatalban is. Ékes példája ennek a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatójának kirúgása. Két év alatt a harmadik igazgatót váltják. Ebből kettőt a FIDESZ-KDNP vezetés nevezett ki – mondta dr. Sós

Mint elhangzott, az sem vall átgondoltságra, hogy a két év alatt a múzeumi szervezetnek január elsejétől a harmadik fenntartója lesz: korábban a megyei önkormányzat, most az állam, januártól pedig Eger önkormányzata.
A szocialista politikus szerint 2013 „fekete év” lesz az egészségügy, oktatás, művelődésszervezés és a lakossági ügyintézés terén, valamint a közigazgatásban is.

Török Zsolt a tájékoztató második felében elmondta, még a Heves Megyei Kormányhivatal oktatási tájékoztatójában is kérdőjelek szerepelnek az intézmények, oktatási intézmények átadásánál.

- A fejlesztésekről szólva, a FIDESZ-KDNP csak károkat és rombolást okoz. A szocialista kormányok alatt újulhatott meg az egri főiskola, a Reuma Kórház, a Mlinkó István Általános Iskola Egerben, de lehetne sorolni. Most nem történik semmi Egerben sem, és az országban sem. Pontosabban történik, a fideszes politikusok a saját és rokonaik zsebét tömik, zsíros állásokkal. – tette hozzá az MSZP szóvivője.

24000 általános iskolai diák és mintegy 2600 pedagógus sorsa bizonytalan Heves megyében. De nem csak a bizonytalanságot, hanem megalázó kijelentéseket is el kell viselniük, hiszen Hoffmann Rózsa korábban azt mondta a tanárokról, hogy „aki ilyen helyzetben fizetésemelést akar, az vagy ostoba, vagy bohóc”, a kormány szóvivője ”konyakozással” vádolta meg a 150 pedagógust, míg Balog Zoltán szakminiszter az mondta: „alig várják, hogy ne kelljen tanítaniuk”. Török erre úgy reagált: „Ne merészeljenek így beszélni a mi gyerekeink, unokáink pedagógusairól, akik szívüket-lelküket kiteszik, hogy oktathassák, nevelhessék szemünk fényeit!”