2012. július 06. 09:16

Átgondolatlan átszervezések - elmaradt tiltakozások

Július elsejével megváltoztak a kórházak struktúrái. A kormány hű maradt önmagához, újra 30-án tájékoztatta a háziorvosokat arról, hogy elsejétől milyen beutalási renddel kell működniük – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Halmi József, megyei alelnök.

Vártuk, hogy Tilki Attila, Fehérgyarmat polgármestere, Mátészalka polgármestere tiltakozásokat fog szervezni a kórház átalakításával kapcsolatosan – mondta. Hiszen amikor a szocialista kormány hozzá akart nyúlni az egészségügyhöz, akkor dr. Szabó István az egészségügyi dolgozókkal kézen fogva körbezárta a kórházat és tiltakozott. Pedig akkor nem megszűntek osztályok, hanem bővítések lettek. Tiltakoztak a vizitdíj ellen, és minden olyan lépés ellen, amely az egészségügyben történt. Bár nem szólt ez másról, csak az MSZP kormány ellen tiltakoztak.

Ma hallgatnak, csendesen, sőt megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant is, és osztályokat zárnak be. Mátészalkán gyermekosztály, szemészet, Fehérgyarmaton traumatológia, fül-orr-gégészet és reumatológia szűnik meg, ez utóbbira épült ki a fehérgyarmati kórház gyógyfürdő része. Vásárosnaményban elsősorban a járó beteg ellátás fog megmaradni. Az egész átalakítás átgondolatlan.

A mai világba, itt a megyénkben arra sincs pénz, hogy a gyerekeiknek enni adjanak, gyógyszerekre költsenek, nem fogják tudni a családok megoldani az utazást is. Lesznek olyan beteg gyerekek, akik ellátatlanul maradnak, mert a szülő nem tudja elvinni őket?

Felháborító, hogy, ez az átalakítás újabb munkahelyeket veszélyeztet. Az MSZP ellen mindenki tiltakozott, a Fidesz akár mindenkit lefejezhet, akkor sincs tiltakozás.

Legény

Példátlan módon a nyár közepén kezdte el tárgyalni a következő évi költségvetést a kormány, ami a múlt héten történt 5 napon keresztül. Érthetetlen az MSZP számára, hogy a költségvetést megalapozó adótörvények még nincsenek benyújtva, valamikor majd ősszel lesz. Ez egy logikai nonszensz. Ezért ez a költségvetés teljesen megalapozatlan, egyetlen módosító indítványt sem kívánunk benyújtani ehhez a költségvetéshez. Ősszel egy alternatív költségvetést szeretnénk elkészíteni, amellyel azt szeretnénk bebizonyítani a magyar társadalomnak, hogy lehetséges egy átlagos és az átlag alatti keresetűek terhelése nélkül egy felelős költségvetést összeállítani.

Két alappillére: a többkulcsos személyi jövedelemadó visszaállítása, tőkejövedelmek bizonyos mértékű adóztatásának a növelése.

2013-as költségvetés csak egy példátlan megszorítás, csak forráselvonásról szól. Az összadóterhelés 40% felé kúszik,  a rendszerváltás óta nem volt ilyen. Ez a kormány a választási kampányban az adócsökkentés kormányának hirdette magát. Csak egy választási húzás volt. Ehhez képest néhány kisebb adót bevezettek, és töb új adófajtát vezettek be. Az összadóterhelés a kormányváltás idején 34% volt.  
Szegényeket még szegényebbé fogja tenni a jövő évi költségvetés, megyénk ebben kifejezetten érintett. Itt van a legtöbb közgyógyellátott. Most is vannak akik nehezen tudják kiváltani a gyógyszereiket, jövőre még inkább komolyabb probléma lehet. A gyógyszerkassza ilyen mértékű megszorítása a megyei embereken még inkább fog csattani a fidesz áldásos költségvetésének hatására.

Ma kevesebben dolgoznak, mint 2010-ben a kormányváltáskor. A reálbérek veszítettek értékükből, és jövőre is veszíteni fognak mindenkire vonatkozóan. Magasabb inflációval számol mindenki, mint ahogy a kormány számol. Befagyasztásra kerül a közalkalmazotti illetményalap és a családi pótlék is.  A finanszírozási alap ugyanúgy fog működni, mint idén. Idén még nem fizettünk telefonadót, biztosítási adót, sárga csekk adót sem, amiből a kormány komoly bevételekre számít, amelynek a lakosság a megfizetője most július elsejétől.