Az EP Petíciós Bizottsága álljon ki a visszamenőleges törvénykezés áldozatai mellett

"Az Európai Parlamentnek reményt kell nyújtania azoknak a polgároknak, akik a demokratikus alapjogok megsértése miatt fordulnak az intézményekhez.

Bízom benne, hogy a magyarországi rokkantnyugdíjasok, korkedvezményes és szolgálati nyugdíjasok panaszaival kapcsolatosan a Petíciós Bizottság érdemi segítséget fog nyújtani azoknak, akiknek az elemi emberi jogait megsértették!" - hívta fel a figyelmet az Európai Parlament tegnapi plenáris ülésén Strasbourgban Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője. Tabajdi, a Petíciós Bizottság tagja a bizottság ez évi tevékenységéről szóló vitához szólt hozzá. Az erről szóló, Giles Chichester brit konzervatív képviselő által jegyzett jelentés megállapítja, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt az Európai Parlamenthez érkezett alapjogi panaszok száma.

"Sajnálatos, hogy az elmúlt hónapokban számos petíció érkezett hazából, Magyarországból a Bizottsághoz, mert a magyar kormány visszamenőleges hatállyal felszámolta a korkedvezményes, szolgálati és rokkantsági nyugdíjakat, valamint a rendszeres szociális járulékban részesülők és a rendvédelmi dolgozók támogatását is." - hangsúlyozta a szocialista delegációvezető. Tabajdi az elmúlt hónapokban számos alkalommal szólalt fel ezekben az ügyekben az Európai Parlament plenáris ülésén, és segítette a Petíciós Bizottsághoz forduló szervezetek és magánszemélyek beadványait. A korkedvezményes nyugdíjak megszüntetését a közeljövőben tűzi napirendre a bizottság.

"A Petíciós Bizottság az Európai Parlament és sok tekintetben az egész Európai Unió lelkiismerete. Számos európai polgár esetében a végső mentsvár, menedék jogai megvédésére. Ezért nagyon fontos, hogy jól végezze a munkáját." - emelte ki Tabajdi, megjegyezve, hogy a Bizottság, amely számos panasznak biztosított európai szintű nyilvánosságot, nagyon jó munkát végez. Tabajdi hangsúlyozta, az alapjogi panaszok kezelésének szempontjából nagyon fontos, hogy egyre erősebb az összhang az Európai Bizottság és a Petíciós Bizottság között. "Az Európai Unió nem maradhat néma és tétlen az alapjogok megsértésekor, legyen szó akár a szerzett jogok elvételéről, akár a Benes-dekrétumok megerősítéséről." - hangsúlyozta a vitával kapcsolatosan Tabajdi Csaba.