Belföld, Gazdaság | parlament országgyűlés
2013. június 18. 15:36

Az MSZP a foglalkoztatás szintjét bírálta - Országgyűlés

Foglalkoztatás, köztisztviselők, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, szja-törvény, tranzakciós illeték, közteherviselési kötelezettség, költségvetés. Ülésezett a parlament.

Az MSZP a foglalkoztatás szintjét bírálta

Gúr Nándor szerint az országban félmillióan éheznek, sok a szegény, ezért érdemes kormányt váltani. Kifogásolta, hogy nem csökken a munkanélküliek száma, miközben a számukra juttatott támogatás mérséklődik.

Csökken a foglalkoztatottak száma, sokan mennek külföldre - jelentette ki, hangsúlyozva: a versenyszférában évről évre több tízezerrel csökken az alkalmazottak száma.

A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény

A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosításának részletes vitájában Lamperth Mónika azt mondta, a hatályos szabályozás szerint az lehet jegyző, aki legalább két év közigazgatási gyakorlatot szerzett. Hozzátette: a módosítás lehetővé teszi, hogy a más jogterületen végzett gyakorlatot is figyelembe vegyék. Ez szerinte szembe megy a Magyary-programmal.

Megjegyezte: folyosói beszélgetésekben azt lehetett hallani, hogy Balatonalmádiban "néztek ki" egy jegyzőt, aki miatt megváltoztatják a törvényt.

Gúr Nándor szerint bizottsági ülésen elhangzott, hogy hat jegyzőt és néhányszor tíz aljegyzőt érint csak a javaslat, miközben 3200 önkormányzat van Magyarországon. Közölte, módosító javaslatukkal elhalasztanák az előterjesztés hatályba lépését, hogy legyen lehetősége a kormánypárti képviselőknek meggondolni magukat.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló törvény módosításának részletes vitája

Göndör István az összeférhetetlenségi szabályok pontosítását javasolta, mivel szerinte előfordulhat, hogy a hivatal egy adott céggel szemben azért nem hoz döntést, mert az elnök kinézte magának, hogy távozása után ott folytathassa tevékenységét.

Józsa István azon a véleményen volt, hogy ismételten egy testre szabott törvényt tárgyal a Ház, amivel valakinek a mozgását akarják könnyebbé tenni.

Az emberekre és a vállalkozásokra hárítják át a terheket

Veres János a részletes vitában azt mondta, javasolják egyebek között a személyi jövedelemadóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló törvények módosításának elhagyását, valamint a telefonadóra vonatkozó passzus és a tranzakciós illeték emelésének kiemelését az indítványból.

Úgy gondolják, hogy az szja-törvény és az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény módosítása kifejezetten méltánytalan, indokolatlan és elfogadhatatlan. Értelmezése szerint sem adó, sem járulékfizetési, sem egyéb közteherviselési kötelezettsége nincs azoknak, akik 5 millió forintot elérő értékben helyeznek el pénzt stabilitási megtakarítási számlán. Ha valakinek nincs 5 millió forintja, hanem csak ötszázezer forintot fektet be, akkor annak minimum 16 százalékos szja-fizetési kötelezettsége, és a javaslat szerint 6 százalékos egészségügyi hozzájárulási kötelezettsége keletkezik.

A kormány javaslata nincs összhangban más törvényekkel, így a pénzmosásról szóló hazai törvénnyel és az európai irányelvvel sem - mutatott rá.

Kitért arra is: Magyarországon számos intézkedés született már, hogy a készpénzforgalmat korlátozzák, most ez az indítvány a nem készpénzes pénzmozgásoknál 50 százalékkal megemelné a tranzakciós illetéket. Ez abszolút helytelen - mutatott rá, és megjegyezte: a pénzintézetek ezeket a terheket megfizettetik majd a magyar vállalkozásokkal, adófizetőkkel.

Gúr Nándor arról beszélt, nagyon fontosnak tartotta volna, hogy legalább a költségvetési tanács véleményét ismerjék a javaslat tárgyalásakor.

Az ellenzéki politikus a készpénzfelvétel tranzakciós illetékének duplájára emelését közvetlen tehermegjelenítésnek nevezte. "Önök nem tudják másként elképzelni a világot, minthogy sarcok sokaságát vetik ki" - fogalmazott, hozzátéve: a vállalkozások nem fognak levegőhöz jutni. Miért ott kedvez a kormány, ahol egyébként nagyobb megtakarításokra képesek? - tette fel a kérdést. Módosító javaslataikkal olyan helyzetet szeretnének teremteni, hogy ne a lakosságra, valamint a kis- és mikrovállalkozásokra kerüljenek újabb terhek - jelezte.

A közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosítása

Göndör István közölte: egyértelműen adónövelést és köztehernövelést tartalmaz a  közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról szóló előterjesztés. Ezzel szerinte a kormány a következő évre próbál bevételeket generálni, nem az ideire, mivel a választási évben már nem mernek ilyen tehernövelést kivetni.

Józsa István szintén károsnak tartotta az előterjesztést, amely szerinte a kis jövedelműeket sarcolja leginkább. Hozzátette: a sokkszerű adóemelésekkel felmérhetetlen hatás érhető el, visszaesnek a befektetések, a bizalmi index pedig romlik.

Költségvetés

Veres János az általa benyújtott módosító javaslatot ismertette, amely konkretizálná azokat az állami "presztízsberuházásokat" - Kossuth tér felújítása, Ludovika átalakítása, stadionépítések - amelyeket a kormány felfüggeszt.