2012. május 23. 11:27

Az MSZP elítéli Wallenberg kegyeletsértését

Mélyen elítélem a Magyar Szocialista Párt nevében azt a gyalázatos cselekedetet, amelynek során, kedden ismeretlenek megbecstelenítették Raoul Wallenberg budapesti szobrát.

Az eset szomorú, de egyben felháborító példázata annak, hogy hazánkban elszabadultak a szélsőséges, becstelen eszmék, az emberi tisztességet és méltóságot valamint a történelmi örökséget semmibe vevő indulatok. Példázza azt, hogy határtalan a gyűlölet.

Az eset súlyos kegyeletsértés. Őszintén együtt érzünk a sok ezer magyar zsidó életét megmentő svéd diplomata családjával és azokkal, akik - mint ahogy mi, magyar szocialisták is - tisztelik, megbecsülik és őrzik emlékét, ápolják Wallenberg hagyományát.

Az eset ismételten felveti, hogy a gyűlöletbeszédnek és a gyűlölet szülte cselekedeteknek nemcsak erkölcsi, hanem jogi értelemben is határt kell szabni. Az MSZP és magam személyesen is kezdeményeztem a gyűlöletbeszéd és bizonyos esetek szankcionálását.

A jövőbeli botrányok elkerülése, az indulatok további szítása és terjesztésük megakadályozása érdekében ez a Wallenberg-ügy indokolttá teszi a gyűlölet keltette, a történelmi igazságtételt megbecstelenítő, kegyeletsértő cselekedetek büntethetőségét.

Mesterházy Attila,
pártelnök-frakcióvezető