Az MSZP feljelentést tesz a Matolcsy által nyilvánosságra hozott puccskísérlet miatt

Lázár János megnevezte az Amerikai Egyesült Államokat, mint azt „a nagy NATO-szövetséges országot”, amelyik Matolcsy György szerint beavatkozott Magyarország belügyeibe. Ezután viszont a Miniszterelnökséget vezető miniszter rögtön ködösített és mellébeszélt. Nem volt bátorsága egyenes mondatokat mondani arról, hogy a jegybankelnök milyen „kormánybuktató titkosszolgálati akcióról” beszélt „egy baráti, nagy NATO-szövetséges ország” részéről.

Nevetséges az az érv is, hogy azért nem kommentálják Matolcsy állítását, mert a Magyar Nemzeti Bank független intézmény. A jegybankelnök vádja a kormány megbuktatásáról szólt, amihez eszközként használták volna fel szerinte „hírszerzési es katonai forgatókönyv” alapján az MNB-t.

Ha azt nem merik kimondani, hogy a jegybankelnök hazudik – hiszen akkor távoznia kell –, akkor mindenképp szükség van egy vizsgálóbizottság felállítására. Az ugyanis nemzetbiztonsági érdek, hogy kiderüljön: van-e bármilyen valóságtartalma a jegybankelnök állításának.

Ezért az általunk javasolt vizsgálóbizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy Matolcsy György ismét blődségeket beszélt, vagy valóban volt befolyásolási szándék. Ha Matolcsy igazat mond, tudnunk kell, melyik ország vett részt ebben az összeesküvésben, milyen eszközöket használtak a támadáshoz, hogyan sikerült ezt elhárítani, és fennáll-e még ez a veszély.

Meggyőződésünk, hogy az ügy tisztázása a Fidesz-frakció érdeke is, hiszen az ország nemzeti szuverenitása foroghat kockán. Ezért a mai napon megküldtük a Fidesz-frakciónak aláírásra a vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó országgyűlési határozati javaslatunkat.

És bár valószínűleg az MNB elnöke és a legfőbb ügyész már hivatalból feljelentést tettek az ügyben, az MSZP képviselői sem tehetnek mást: feljelentést teszünk ismeretlen tettesek ellen kémkedés és más állam elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt. A feljelentés nyomán kiderülhet: Matolcsy György mulasztott, mert nem tett feljelentést, vagy ha tett, arról nem számolt be a Parlamentnek, vagy az derülhet ki, hogy blődségeket beszélt.

Az MSZP elvárja, hogy az ügyészség a lehető legnagyobb alapossággal derítse ki, hogy mi történt, és a vizsgálat eredményét hozza nyilvánosságra.

Mesterházy Attila
a Költségvetési bizottság elnöke

Szakács László
frakcióvezető-helyettes

Hol van Tiborcz István?

2018-02-18 13:30