Az MSZP nemet mond a Fidesz álságos kétharmados törvényeire!

A Fidesz-kormány jogtipró javaslatait ismét árukapcsolásban nyújtotta be társadalmilag fontos, MSZP által is szorgalmazott ügyekkel. E számtalanszor előadott aljas politikai színjáték lényege, hogy a fontos ügyek elárulójaként mutathassák be azokat, akik elutasítják a Fidesznek a jogállamot tovább romboló törvénymódosításait.

Ma két ilyen törvényjavaslatról is dönt az Országgyűlés. A Fidesz-kormány az állami és közszolgáltatást nyújtó intézmények minden műszaki adatát 30 évig titkosító rendelkezést abba a törvénybe helyezte el, ami egyébként az anonim SIM kártyák a bűnözőket, terroristákat kiszolgáló illegális piacának felszámolására irányul.

Hasonlóképpen járt el a Fidesz a Honvéd Egészségpénztár tagjainak kártalanítását megalapozó törvénymódosítással is, amiért az MSZP immár másfél éve küzd. A Fidesz az erről szóló rendelkezést abba a kétharmados törvénybe helyezte el, ami a visszaélésszerű jogkorlátozásokra lehetőséget adó új különleges jogrendi szabályok működtetéséről szól. Ezért az MSZP módosító javaslatot nyújtott be, miszerint csak a Honvéd Egészségpénztár tagjainak kártalanítását szavazza meg.

Egyetlen valóban ellenzéki párt sem engedheti, hogy a Fidesz fontos társadalmi ügyeket túszul ejtő, de valójában jogtipró törvényekkel zsarolja! Ezért az MSZP nemet mond a Fidesz álságos kétharmados törvényeire.

Molnár Zsolt
a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke

Harangozó Tamás
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke

Demeter Márta
országgyűlési képviselő